80 méterig nem kell majd engedély és nincs illeték a házi kutakra


Itthon - 2017. szeptember 4.
szerző: SH

furt-kut

Az ország 88 százalékának területén van lehetőség 80 méter mélységig olyan kút fúrására, melynek illetékét eltörli a kormány. A benyújtott törvénymódosítási javaslatról Lázár János beszélt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kútfúrások ügyében a szakmai szervezetekkel együttműködve döntöttek, mely során felmérték, mit tesz lehetővé az ország vízkészlete, hogy azt ne veszélyeztessék.

Az egyetlen megkötés egy eu-s kötelezettség teljesítéséhez szükséges: 2028-ig a bejelentéshez kötött kútfúrások nyomán – melyhez külön engedély nem kell – egy adatbázist hoznak létre az országban található kutakról.

A korábbi törvénymódosítás szerint 3000 forintos eljárási illeték mellett fennmaradási engedélyt kellett volna kérni és szintén illeték mellett dokumentációt készíteni a meglévő kutakra. Az illegálisan létesített, ám engedélyköteles kutak esetében a bírságmentes engedélyezésre vonatkozó moratóriumot 10 évvel meghosszabbítanák, így már 2028. év végéig elhet büntetés nélkül legalizálni ezeket.

Továbbra is kell engedély a hideg és termálkarszt készleteknél függetlenül a beavatkozás mélységétől, valamint mélységtől és a kivett vízmennyiségtől függetlenül a gazdasági célú kutaknál.