Közvéleménykutatás – itt vannak az eredmények a siklósi erőviszonyokról!


Helyi hírek - 2019. augusztus 26.
szerző: SH

statisztika-nyil

A független ZRI Závecz Research készítette azt a közvéleménykutatást, mely Siklós választások előtti politikai erőviszonyait szondázza. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentum alapján a legtöbben támogatják ugyan a kormánypártot, de dr. Marenics Jánosra szavaznának.

A felmérés során 500 főt kerestek fel telefonon 2019 augusztusában, a kapott eredmények hibahatára pedig 5 százalék. A korábbi Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója által vezetett cég dokumentuma szerint Siklós lakossága országosan a Fideszre tenné le voksát, de helyben dr. Marenics Jánost választaná meg polgármesternek.

Az eredményekből az derül ki: az utóbbi időszak helyi rendezvényein felbukkanó Riegl Gábornak a bizonytalanok teljes táborára is szüksége lenne október 13-án egy polgármesteri döntetlenhez, míg a kisebb súlyú aspiránsok inkább Marenicstől vinnék el a voksokat – de ez a kormánypárti jelölt felé még így sem billentené el túlzottan a mérleget.

Dr. Marenics János korábban azt nyilatkozta, csak akkor indul a választásokon polgármesterként, ha a szóba jöhető jelöltek megosztják a város lakosságát. A felmérés hipotetikus ajánlásokon alapult, a jelöltek listája szeptember 9. után lesz hivatalos.

A siklósiak dr. Marenics Jánosra szavaznának