2018. december 12, szerda                                         Siklós Város független hírportálja

A bizottságok és a testület is Fischer Zsoltot támogatta


2018. november 29.
szerző: SH

Fischer Zsolt a testület ülésén 2018. november 29-én.
Fischer Zsolt a testület ülésén 2018. november 29-én.

Véleményezték az önkormányzat bizottságai és a képviselő-testület a Táncsics Mihály Gimnázium vezetésére kiírt felhívás két jelentkezőjének pályázati anyagát. Fischer Zsolt és Bognár László között Pesten döntenek majd.

A város képviselő-testülete és mindkét bizottsága Fischer Zsoltot látná szívesen a gimnázium vezetői székében – derült ki a csütörtök délutáni képviselő-testületi ülésen.

Bognár László, az öt pécsi iskolát tömörítő intézmény egykori vezetője meglátása szerint a két siklósi általános iskolát, művészeti iskolát és gimnáziumot tömörítő intézményrendszerben egységes arculatot, szakmai összhangot és egységes működést kell kialakítani. Hangsúlyozta a város életében való részvételt. Lehetséges társadalmi funkciók sorában egyebek mellett példaként említette a közéleti, társadalmi kérdésekben szervezett fórumokat közéleti szereplők bevonásával.

A gimnázium működésének stabilizálása és a tanulói létszám növelésével kapcsolatban jelezte, minden adottság megvan arra, hogy Siklóson is vissza lehessen fordítani azt a folyamatot, mely ahhoz vezetett, hogy az elmúlt években a felére csökkent a tanulók létszáma. Hangsúlyozta: a Pécsre járó diákok egy része valójában nem jobb intézménybe megy, úgyhogy a megfelelő PR-ral ez megfordítható.

A jelenlegi képzési kínálatot meg kell tartani, de a különböző emelt szintű képzéseket konkrét eredményekkel kell befejezni – mondta, részletezve: a nyelvi képzések esetében nyelvvizsga, informatikánál pedig ECDL bizonyítvánnyal kell kibocsátani a tanulókat. Mint rámutatott, pályázatában több képzés beindítására is tett javaslatot, úgy mint a sport, a belügyi szak vagy a művészeti képzés.

Saját előnyét abban látja a helybéli Fischerrel szemben – akinek gyermekei is ide járnak iskolába -, hogy harminc éves pályafutásából tíz évben vezetői tapasztalatra tett szert, melyet Siklóson kezdett – olyan szakmai innovációt említve, mint az általa indított szakács képzés, vagy az iskola korábbi adósságának csökkentése.

Siklós befogadott minket – mondta Fischer Zsolt több mint két évtizedes helyi tevékenységére mutatva. A város és az iskola egysége mellett fontosnak tartja a gyermekek számára valamennyi képzési szinten megfelelő alternatívák támasztását, mely az egyetemi lehetőségek mellett helyben a szakiskolákat is felsorakoztatja.

Folytonosság és innováció – emelte ki programját, melyben a középfokú oktatás nagy szerepet kap, így a gimnázium létszámának bővítése terén a meglévő képzések – nyelv és informatika – megtartása mellett a német nyelvű képzés felelevenítésében és a rendészeti képzés elindításában is nagy lehetőséget lát – Pécshez és Mohácshoz hasonlóan.

A sport területén kiemelte: meglévő szakágakra építve sporttagozatot indítanának, de tehetséggondozó osztályról is szólt. Vissza kell szerezni a bizalmat, hogy a tehetséges tanulók ne tömött buszokra szálljanak reggelente – fogalmazott. Mindebben kollegái mellett az általános iskolák egymást nem fedő profiljára támaszkodna. Úgy látja, a környező településekről egyre több gyermek fogja választani a siklósi képzést, így azon lesz, hogy mindkét általános iskolában évente 2-2 osztály indulhasson. A különböző intézmények tekintetében autonómiát szorgalmaz.

A művészeti iskolát szívügyének nevezve kiemelte, annak a legnagyobb – 525 fős – létszámára való tekintettel a gimnáziumban egy művészeti képzés lehetőségét is felvázolta. A siklósi vállalkozóknak szüksége van azokara a duális képzéseben részt vett emberekre, akik helyben végeztek valamilyen szakmát – tette hozzá.

 

A tankerület nem döntéshozó

Kaszné Lebő Zsuzsanna, a területileg illetékes Mohácsi Tankerületi Központ vezetője – aki korábbi kérdéseinkre azóta sem válaszolt – most jelezte: az intézményvezetői pályáztatásnál a döntést az emberi erőforrások minisztere hozza meg, a tankerület csupán a bizottsági, testületi, diákönkormányzati, szülői közösség, nevelőtestületi és munkaközösségi véleményeket továbbítja és ő maga is csak egy ilyen véleményt tesz melléjük. Arról, hogy azok melyik jelöltet támogatták és mégis mikor születik a végső döntés nem szólt.

Mojzes Tamás emlékeztetett: mindkét jelölt fideszes, így szerinte csak szakmai versengés van köztük. Úgy fogalmazott, ilyen korrekt protokollal régen találkozott, míg ifj. Szalai Ottó viszont a lokális, demokratikus döntést tartaná előrébb valónak. Szakmai döntést kell hozni, Fischer az érzelmekre próbált hatni – összegezte Vida Dezső az előadásokat, aki szerint a következő nemzedék minősége határozza meg a város jövőjét. Zádori Tivadar szerint siklósinak kell megadni az esélyt, hogy 15 vagy 16 óra után is legyenek siklósiak, míg a gimnáziumnak a vidéki gyermekekre is támaszkodni kell. Pataki Gabriella úgy véli, a helyi szerepvállalás tekintetében Fischer nincs képben, mennyi városi eseményen vesznek részt a diákok, míg Bognár pályázatában az általános iskolák vetélkedésének koncepciózus meglátását méltatta. Virág László kiemelte, mindkét jelölt komoly egységként tekint a térségi képzések összességére.

Balázs Csaba alpolgármester a jelöltek pályázatának áthallásáról szólt, jelezve, az annak tudható, hogy mindkét jelölt azonos problémát tárt fel, és szakmailag megalapozott, színvonalas anyagot állítottak össze.

Dr. Marenics János polgármester jelezte: nagy dologra vállalkozik mindkét jelölt a létszám emelése tekintetében, a szakképzési rendszer alapjaira vonatkozóan pedig elhibázott döntésnek nevezte, hogy a tankötelezettség korhatárát 16 évre csökkentették. Kérdésére Bognár jelezte: igazgatói kinevezése esetén pécsi közgyűlési címét is megtarthatja.

A testületi tagok szavazatai szerint Fischer Zsolt dr. Marenics János, Balázs Csaba, Juhász Tibor, Mojzes Tamás, Reitz Emilné, ifj. Szalai Ottó, Vida Dezső, Virág László és Zádori Tivadar támogatását élvezi, Bognár László pedig csak Pataki Gabriella kizárólagos szavazatát kapta meg, Mojzes Tamás és Virág Lászó itt is leadott igenlő voksa mellett.

A korábbi ülésén a gazdasági bizottság is egyöntetűen Fischer Zsolt pályázatát támogatta, Bognár László 3 igen 4 tartózkodása mellett. A jogi bizottság Fischert szintén egyöntetűen fogadta el, ott Bognár 2 igen és 6 tartózkodást jegyezhetett.