A cél immáron a dobogó


Régió - 2017. december 15.
szerző: SH

nagybalazsedzthsiklosspafc

A siklósi csapat nem elégszik meg az első öt hely valamelyikével, a bajnokság tavaszi fordulóinak végén a dobogón szeretne állni – derül ki a téli pihenő összesítései alapján. A keretet egy régi-új és egy vidékről igazolt játékos is tovább erősíti.

Az elnökség az őszi szezon végére az első öt hely valamelyikét célozta meg, de a mérkőzések tavaszi sorozatának végére már  mindenképpen a dobogó a cél – mondta Hirdi Attila. A Thermal Spa Siklós FC elnöke hangsúlyozta, az edzőváltás valamennyi hozzá fűzött reményt teljesítette, minden tekintetben elégedettek Nagy Balázs munkájával, egymásra talált a közönség és a csapat – fogalmazott, melyben óriási segítség volt a megújult komplexum is.

Ez járult hozzá ahhoz is, hogy megyei viszonylatban magas számú, aktív szurkolói gárda látogatta a mérkőzéseket, kiemelve, a Villány vagy Pécsvárad elleni játékot rendkívül magas érdeklődés kísérte.

A csapatra most rövid pihenő vár, majd a december 23-i Tenkes Kupa, valamint a januárban kezdődő műfüves bajnokságon mutatják meg tudásukat, mielőtt februárban folytatódó megyei bajnokság, ahol immáron az első három hely valamelyikét célozzák meg.

Felkészülésünket a nyári hónapokban 22 fővel kezdtük, a bajnokság elejére már 19-re szűkült a keretünk – emlékezett vissza a felnőtt csapat tavaszi szereplését követően kinevezett új edzője, Nagy Balázs. Jól sikerült a felkészülésünk és nagyon jó volt az edzéslátogatottság – mutatott az őszi szezon szereplésére, ahol a Thermal Spa Siklós FC játékosai dobogó második helyére léphettek fel. Megjegyezte, a szezon végén sérülések és eltiltások is hátráltatták a csapatatot, de ennek ellenére az utolsó mérkőzésekből is jól jöttünk ki – Pécsvárad ellen nyerni tudtunk, Komló ellen döntetlent játszottunk – fogalmazott.

A tavasszal folytatódó bajnokság során két fővel bővül a játékosok névsora, a Németországból visszatérő Geczó Patrik mellett Bonyhádról érkezik Bognár Sándor, aki környékünkre költözve a karrierjét is itt folytatja.

Cél a dobogó – szögezte le Nagy Balázs is. A valójában félprofi NB III-ba való feljutást feszegető kérdésünkre elmondta, a magasabb csoportban való szereplés számos körülménytől függ. A költségvetésen valamint a női- és utánpótlás csapatok indításán túl számba kell venni az utaztatás lehetőségét, de figyelemmel kell lenni arra is, hogy a játékosok munka mellett fociznak, a magasabb csoport pedig ennél több edzésszámot kívánna.

Erre mindenképp akkor kell visszatérni, ha a tavaszi szereplés is egyértelművé teszi, hogy reális esély van rá – zárta szavait.