A cseh államfő szerint Kim Dzsong Un meggyilkolása a megoldás


Nagyvilág - 2017. október 13.
szerző: SH/MTI

Milos Zeman cseh köztársasági elnök szekszárdi látogatása során. Fotó: Kovács Tamás
Milos Zeman cseh köztársasági elnök szekszárdi látogatása során. Fotó: Kovács Tamás

Milos Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.

Milos Zeman csütörtökön késő este a Barrandov cseh kereskedelmi televíziónak azt mondta, hogy Donald Trump fenyegetései talán inkább nevetségesek, mint hatékonyak. Úgy vélte: a gazdasági szankciók nem oldják meg a helyzetet, mert az észak-koreai ellenszenves rendszert erőszakkal megdönteni nem lehet, ahogy ezt már Kuba példája is bebizonyította. Szerinte a helyzete egy kommandó oldhatná meg, amely eltenné láb alól Kim Dzsong Unt.

 

A Kedves Vezér nem csúfolódás, nagyon is komoly

Kim Ir Szen, Észak-Korea alapítója, a dzsucse ideológia atyját illeti meg az elnöki cím a mai napig is. Éppen ezért utódai nem jegyezhetik a rangot, Kedves Vezérként irányítják örökségét.

Fia, Kim Dszong Il már radikálisabban építette a diktatúrát, de még tábornokai kezében volt az atomfegyverekről való valamennyi döntés joga. A hatalmi rendszer az ő ideje alatt szilárdult meg, paradox módon épp a nép sanyargása által.

Keményvonalas tábornokai által kézben tartott rendszert igázta végleg le – mérhetetlen terror segítségével – az öröklési hercehurcából győztesként kikerülő Kim Dzsong Un, ami azért aggályos, mert most Amerika és a világ elpusztításával fenyegetőzik.