2019. július 20, szombat                                         Siklós Város független hírportálja

A fejlesztésekre is felkészült az idei költségvetés


Helyi hírek - 2017. február 20.
szerző: SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

A költségvetés alapja az adók beszedése és az a munka, mely lehetővé teszi a felelős gazdálkodást – derült ki a legutóbbi testületi ülésen, ahol Siklós 2017. évi pénzügyi tervezetét fogadta el a testület.

A város a 2017-es évre kitűzött elképzeléseit nagy valószínűséggel becsülettel és tisztességgel el fogja tudni érni – mondta dr. Marenics János a költségvetésre mutatva. A polgármester jelezte: az adók beszedése mellett a szűk keret miatt a szociális támogatások rendszerét is át kell gondolni.

Segítjük azokat, akik önhibájukon kívül szorulnak rá, de nem támogathatjuk azokat, akik sem dolgozni, sem tanulni nem akarnak, nekünk ők nem partnereink – fogalmazott a város első embere, hozzátéve: ezzel szemben nagyon meg kell becsülni azt, aki tisztességgel dolgozik, aki a várost előre akarja vinni, építi.

Jelezte, valamennyi területen végrehajtották a kötelező bérkompenzációkat is, melyet az állam ugyan előírt, de nem támogatott.

 

Félmilliárd megy fejlesztésekre

Reitz Emilné, a Pénzügyi-Gazdasági és Településüzemeltetési Bizottság elnöke a közel 2,4 milliárd forintos 2017. évi költségvetéssel kapcsolatban megjegyezte: a pénzügyi terv a tavaly elfogadott koncepciók szerint lett kialakítva, így 600 millió forint nagyságrendben tartalmaz fejlesztéseket.

A belváros rekonstrukciójához szükséges kormányzati támogatást nem sikerült megszerezni, így rákényszerül a város a hitelfelvételre. Mint a bizottsági elnök jelezte, az előzetes tárgyalások szerint ez igen kedvező konstrukcióban valósulhat meg, így bátran belevághat a város.

A megújuló sportpálya mellett a kerítésre is gondoltak, így az év során ennek cseréjét is biztosították a költségvetésből.

Virág László, a Jogi Ügyrendi és Humánerőforrás Bizottság elnöke a vízközmű felújítását és a Felszabadulás utcai parkolók térelválasztó elemeinek régóta igényelt módosítását is üdvözölte.

 

Párbeszéd fog indulni a vállalkozókkal

Igazságossá kell tenni az adórendszert, le kell ülnünk az ipari parkban dolgozó vállalkozókkal, meg kell őket hallgatnunk. Komoly problémákat jeleztek, amire komoly válaszokat kell adnunk – mondta dr. Marenics János, jelezve: a terület kihasználtsága érdekében az ipari parkot kiemelt övezetnek kell nyilvánítani.

Szalai Ottó képviselő az ipari park fejlesztését kiemelve rámutatott: a több, mint 48,5 millió forintnyi költségvetésbe tervezett fejlesztéssel és az egyelőre várakozó állásponton lévő pályázatokkal a területen mutatkozó lehetőségek alkalmasak lehet a fiatalok elvándorlásának megállítására.

A költségvetésbe tervezett út- és járdafelújításokra mutatva megjegyezte, az erre csoportosított 70 millió forint mellé lehetőség szerint újabb forrásokat is rendelne, míg hasonlóképp fontosnak tartja a Városgondnokság számára eszközvásárlásra elkülönített 6,5 millió forintot.

Mint kiemelte, a máriagyűdi szociális otthon számára 40 millió forintot különítettek el, a szociális étkeztetésre – mely a teljes évben biztosítja a legrászorultabbaknak az ellátást – illetve a szociális bérlakások felújítására pedig közel 23 millió forint van tervezve. A sport- és kulturális egyesületek a tavalyihoz hasonló mértékben kerülnek támogatásra.

Stabil és előremutató költségvetéssel van dolgunk – értékelte Mojzes Tamás. A képviselő jelezte, a költségvetés lehetővé teszi, hogy Siklós reagáljon a kiírt vagy későbbiekben kiírásra kerülő önerőt igénylő pályázatokra, fejlesztésekre.

A fideszes frakció vezetője Tiffán Zsolt országgyűlési testületi ülésen való megjelenésére mutatva jelezte, továbbra is keresik a lehetőséget a belvárosi fejlesztés kormányzati segítésére, mint ahogy készülnek egy magasabb önhikis támogatásra is, melybe a polgármester meglátása szerint a választókerületi képviselőknek jelentős beleszólása van.