A megélhetési polgármesterekkel a demokrácia egy szelete is menne a kukába


Itthon - 2018. február 19.
szerző: SH

falukohaz

Nem szórna százezres fizetéseket a kormány a néhány lelket számláló települések polgármestereinek. A Hír TV kiszivárgott értesülésekre hivatkozva arról számol be, hogy olyan tisztségek nem is mindenhol lennének.

Régóta megy a találgatás az önkormányzatiság átszervezéséről, mindig más- és más összegeket dobva fel. Van, aki ötszáz, van, aki egy vagy kétezer, vagy épp ötezer fő lélekszámban véli tudni azt a határt, ami alatt nem tartanának választásokat. A kormány egyelőre hallgat a választások utánra tartogatott ez irányú terveiről.

A Hír TV szerint ötezer lenne az a lakosságszám, ami alatt csak egy kinevezett elöljárót kapna a település. Arról, hogy a demokrácia alapelvei miként érvényesülnének ezeken a településeken egy központilag kinevezett helytartó – régebbi rendszerben alkalmazottak szerint kiskirály – esetében, ennyit sem tudni. Egyesek szerint az épülő járási tanácsba delegálnának küldöttet az érintett települések, de a végső megoldásra még hónapokat kell várni.

Arról sem tudni konkrétumot, hogy csak a falvakat, vagy a létszámot el nem érő városokat is érinti-e az esetleges változás.