A mustgáz veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem


Itthon - 2018. szeptember 5.
szerző: SH

borospince

A mustgáz okozta balesetek néhány óvintézkedés betartásával egyszerűen megelőzhetőek, mégsem múlik el szinte egyetlen esztendő sem tragédia, halálos baleset nélkül – figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése, azaz a cukor alkohollá alakulása során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan és másfélszer nehezebb a levegőnél, ezért zárt térben, a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. Önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idézhet elő. Ez pedig szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat.

A mustgázzal kapcsolatos balesetek a borospincék szellőztetésével, illetve szén-dioxid-érzékelők telepítésével megelőzhetőek. A gáz jelenlétének ellenőrzésére alkalmazható a közismert gyertyás módszer is. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem engedje derékmagasság alá. Amennyiben a láng kialszik, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nincs elegendő oxigén a pincében, ezért azonnal el kell hagyni a helyiséget.

Szeptemberben már két halálos áldozata volt a mustgáznak: a Somogy megyei Kányán és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén is megfulladt egy ember.