A szerb önkormányzat nevezné át az utcát


Helyi hírek - 2015. május 23.
szerző: SH

kulukkoztabla

Megváltozhat a Táncsics és Széchenyi utcát is összekötő Kuluk köz neve. A Szerbek Siklósi Önkormányzatának képviselő-testülete áprilisi ülésén határozott arról, hogy kezdeményezi a szerb templom közelében lévő Kuluk köz Szent Stefán Stiljanovity közre történő átnevezését. 

A közterületek elnevezéséről egy korábbi önkormányzati határozat is rendelkezik. Ennek értelmében személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket, aki a társadalmi élet bármely területén kimagasló érdemeket szerzett, és élete, munkássága valamely módon Siklós városhoz kötődik.

A változtatás kezdeményezésével kapcsolatban Janosov Ivan, a Szerbek Siklósi Önkormányzatának elnöke lapunk kérdésére elmondta: a szerbek kulturális és gazdasági jelenléte a XVI. század eleje óta jelentős Siklóson, ahova először Stefán Stiljanovity, az egyháza által később szentté avatott paštrovići származású kenéz, a török elleni harcok hőse vezette be őket. A névválasztás halálnak 500. évfordulójának tiszteletéből adódott, amire idén emlékeznek.

Egyelőre tisztázatlan, a jelenlegi Kuluk elnevezés mit takar. Míg vajdasági nyelvjárások bizonyos szóösszetételeiben munkát, robotot jelent, ősmagyar vonatkozásban Hunor és Magor mondájában az alán királyra, mint “Kölök”-re utalnak vele.

Az előterjesztést Siklós Város Önkormányzatának képviselő-testülete a csütörtöki ülésén tárgyalja.