A szilveszteri buli sem dobott a rendőrségi statisztikán


Itthon - 2017. január 2.
szerző: SH

rendorsegszalag

Több helyen pirotechnikai eszközök használata miatt kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjelén, de nem hozott a szokásosnál nagyobb számú balesetet vagy több ittas sofőrt az ünnepi hétvége.

Szilveszter hétvégéjén a rendőrök 93 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből kettő halálos kimenetelű volt. 34 súlyos és 57 pedig könnyű sérüléssel végződött.

Összesen 405 személyt fogtak el, közülük 66 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 278 főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 470 személyt állítottak elő, köztük 212 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Ittas vezetésért 33 személyt kapcsoltak le. Biztonsági intézkedésre 332 esetben volt szükség.

Magyarország területére 269 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. A rendőrök és a katonák 169 főt megakadályoztak ebben, 100 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Az ország belsejében 13 határsértőt fogtak el és további 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.