A tavaszi meccseket már Siklóson játsszák


Régió - 2016. november 23.
szerző: SH

sportpalya-2

A sportpálya komplexumának felújításához benyújtott költségvetés összegéhez képest a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 38 millió forinttal kevesebb összegről adott ki határozatot. A napokban megszületett az a döntés, mely az eredeti keretet hagyta jóvá.

Több módosítási kérelmet is benyújtottunk, melyet most jóváhagytak – mondta Hirdi Attila. A sportklub elnöke ismertette: jelenleg belső munkálatok folynak a felújítás alatt álló létesítményben. A március elején induló, tavaszi bajnokságot hazai pályán kezdi a csapat, majd mind a 13 mérkőzést itthon is játssza – mondta.

A jelenlegi állás szerint a sportpálya épületének alsó, öltözőket és vizesblokkokat is tartalmazó része márciusban már használható lesz, míg a lelátó rész elkészültére – mely erősen függ az időjárástól – egy újabb hónapot kell várni.

A felajánlott társasági adók hányadaival kapcsolatban – mely a beruházás alapját szolgáltatják – az elnök úgy nyilatkozott: az eddigi összegek rendben megérkeztek, a fennmaradó részre pedig igen kedvező, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

Most látjuk az alagút végét – fogalmazott dr. Marenics János. Felszállt a füst, az eredeti terveknek megfelelően nem marad a felújított komplexum olyan berendezések, mint például öltözőszekrények nélkül – tette hozzá Siklós polgármestere.

sportpalya-tabla