A történelmi falak között találkoztak a horvát kultúra őrzői


Életmód - 2018. július 1.
szerző: SH

horv181

Vasárnap délután negyedik alkalommal találkoztak a vár falai között a horvát kultúra képviselői. A rendezvényre nem csak Siklósról, Pécsről vagy Eszékről, hanem a környező és határon túli kisebb településekről is érkeztek vendégek.

A találkozó célja, hogy a helyi horvát közösség bemutassa a magyarországi és a honi horvát kultúra, folklór jellegzetességeit – mondta dr. Bockovac Tímea. A fellépések már egyfajta hagyományt követnek – tette hozzá a Siklósi Horvát Önkormányzat elnöke, aki ezzel kapcsolatban kiemelte, az esemény ad otthont az orfűi tamburatáboros fiatalok zárókoncertjének is.

Ismét a siklósi színpadon köszönthettük Podravski Podgajciból a Napredak csoportját is, azt a horvát kulturális egyesületet, aki az első találkozó vendége is volt. Az estet Vizin táncház és közös kivetítős meccsnézés, az oroszországi VB Horvátország-Dánia fordulója zárta.