2018. október 17, szerda                                         Siklós Város független hírportálja

Akár ezer család is részesülhet az adventi támogatásban


2018. október 8.
szerző: SH

adventgy

A város munkatársai hetek óta térképezik fel az önkormányzati bérlakások műszaki állapotát. A halaszthatatlan felújítási munkálatok mellett mintegy 800-1000 rászoruló idén is részesülhet adventi támogatásban.

A város vezetése a gazdasági lehetőségeket figyelembe véve döntött idén is úgy, hogy a legrászorultabb családok részére egyszeri támogatást biztosít legfeljebb 20 ezer forint mértékben, hogy ezzel is segítsék a téli tüzelő, gyógyszer- és élelmiszervásárlást valamint az elmaradt számlák rendezését, mely sokaknak a legszentebb ünnep közeledtével is gondot okoz.

Célunk, hogy a lakások mielőbb megújuljanak, újra normális életkörülményeket biztosítsanak – mondta dr. Marenics János. Siklós polgármestere hozzátette, a mintegy 20 milliót kitevő felújítási költségek mellett a tervek szerint már december elején ki fogják tudni utalni a családonkénti 20 ezer forint átlagú adventi támogatást, minden beérkező kérelmet teljesítve.

Jól terveztünk és gazdálkodtunk ebben az évben is, így képviselő-testület tavalyi rendelet módosítása szellemében, egész biztosan lesz karácsonyra települési támogatás a rászoruló siklósiaknak – fogalmazott, rámutatva: mivel a beérkező rengeteg kérelem elbírálása hosszú és munkaigényes, a beadását kicsit előbbre hozzák a tavalyinál, így juthat el a támogatás időben minden jogosulthoz.