Alsószentmártonban még két órát szavazhatnak – friss – részletek


Baranya - 2019. október 13.
szerző: SH

munkaoratelefon

Ugyan 19 órakor a legtöbb helyen lezárult a szavazás, Alsószentmártonban még két órán át lehet voksolni – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke sajtótájékoztatóján.

Azt viszont nem tudta, hogy miért. A településen 823-an voksolhatnak, 18:30-ig nem egész 67 százalékuk járult az urnák elé.

Dr. Tamás Gábor jegyző, a helyi iroda vezetője lapunknak elmondta: a szavazóhelynél 19 óra előtt akkora sor alakult ki, hogy ezt a törvényben foglalt intézkedést kellett hozni. Aki ezt követően érkezik már nem szavazhat, de az iskola udvarán lévők még a helyiség lezárása előtt álltak be a sorba, és már nem tud más odaállni.

Kiemelte: a településen mindig is nagy érdeklődés övezte a választásokat, hogy pontosan meddig tart a voksolás nem tudja, de 80 százalék feletti részvételre számít. Ha Pálffy Ilona pedig valamit szeretne tudni, kérdezzen.