Átláthatatlanul mennek százmilliárdok a határra


Gazdaság - 2016. december 1.
szerző: SH/MTI

2016 októberében építették a kerítést
2016 októberében építették a kerítést

Összesen 300 milliárd forintnál tart az az összeg, ami a déli határ védelmére megy el – számol be a Magyar Nemzet. Az összegben még nincs is benne a most épülő második kerítés. Ráadásul mentességet kaptak a közbeszerzések alól is, így nem tudni, mire mennyit költenek.

Mintegy 90-100 milliárd forintból szerelik fel a határvadász alakulatokat, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága e beszerzéseket kedden mentesítette a Belügyminisztérium kérésére a közbeszerzési törvény hatálya alól – közölte Kósa Lajos, a testület kormánypárti elnöke, a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett, hogy 3000 új határvadászt vesznek fel, az ő felszerelésüket, ellátásukat, elhelyezésüket biztosítani kell, s ezt a testület is támogatta. A legfontosabbnak az emberek biztonságát nevezte, hozzátéve: a tavaszra várható újabb migrációs hullámra fel kell készülni.

Kósa Lajos ismertette azt is, hogy a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló jogszabály hatálya alól is mentesítést adtak annak érdekében, hogy a honvédség repülőgép-szállítási kapacitást vásároljon. Hozzátette: a feladatokat ma régi Antonov gépekkel látják el, azonban azok szolgálati ideje lejár.