Az állami tévé szakértője szerint belülről rothad az USA


Nagyvilág - 2018. július 17.
szerző: SH

trumpgraffity

Mind republikánus, mind demokrata részről általános támadás indult Donald Trump amerikai elnök ellen, miután a Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott tárgyalás után az Egyesült Államok titkosszolgálatát is felelőssé tette az amerikai-orosz viszony megromlásáért – mondta egy, az állami televízió csatornája által megszólított szakértő.

A képernyőn feltűnő Frank Tibor Amerika-szakértő szerint egy amerikai különleges ügyész már 32 ember, közöttük 12 orosz katonai hírszerző ellen indított vizsgálatot, miután felmerült, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba.

Amerikai részről éppen azt várták volna Trumptól, hogy konfrontálódik Putyinnal, és felelőssé teszi azért, hogy Oroszország befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást – mondta, miután kifejtette, hogy Amerikában belpolitikai támadás indult Trump ellen a Putyin-találkozó után.

Putyin a Fox televíziónak a Trumppal hétfőn Helsinkiben tartott csúcstalálkozó után azt mondta: ne hagyjuk, hogy országaink viszonya az amerikai vizsgálatok foglya legyen. Leszögezte, hogy Oroszország nem avatkozott be a 2016-os amerikai választási folyamatba, majd elismerte az amerikaiak erről szóló titkosszolgálati jelentéseinek tényszerűségét.