Az internetes gyógyszervásárlás veszélyére figyelmeztet a szakértő


Itthon - 2016. október 9.
szerző: SH/MTI

gyogyszerek

Az interneten manapság mindent, másnapra megkapni: fogyasztási cikkeket, élelmiszert, autót, szolgáltatást de még gyógyszert is. Ez utóbbit azonban elég veszélyes ismeretlen forrásból beszerezni.

Interneten keresztül a legveszélyesebb gyógyszert vásárolni a rendszeres hamisítások miatt – közölte a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének igazgatója.

Illés Zsuzsanna elmondta, hogy elsősorban a csodaszerek, az egy nap alatt fogyást vagy izomnövekedést ígérő készítmények kockázatosak. A szakértő hangsúlyozta, hogy az ellátási láncon belül célszerű vásárolni, vagyis el kell menni az orvoshoz, majd az általa kiállított vénnyel a patikába. Ez a legkevésbé veszélyes módszer, a legkártékonyabb pedig az, amikor a laikusok egymásnak adnak tanácsokat az interneten – tette hozzá.