Az Ipari Park volt a téma – kedden döntenek


Helyi hírek - 2015. október 12.
szerző: SH

iparipark

Az Ipari Park volt a témája annak a workshopnak, melyet a város gazdasági fellendítése céljából másodszor rendeztek meg. Siklós területe 2008-ban vesztette el az Ipari Park címet. A számos előnnyel járó, fejlesztéseket is magába foglaló minősítést irányzó intézkedésekről kedden, rendkívüli ülés keretében dönt a képviselő-testület.

Dr. Marenics János Siklós polgármestere által életre hívott konzultációsorozat első fordulójában a siklós szakemberek, míg második esetben a helyi vállalkozók bevonásával tartottak olyan párbeszédet, mely a helyi vállalkozások lehetőségeit és előremutató, lehetséges megoldásait kutatta. Mint mondta: a normatív támogatások csökkentése mellett a város gazdasági, ipari környezetét és feltételeit kell csábítóvá tenni a vállalkozások számára.

Az Ipari Parkkal kapcsolatban dr. Göndöcs István, az Eco-Cortex Kft. ügyvezetője és Janzsó Tamás, a Nemzeti Park Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója is felszólalt Bartos Krisztián, az OTP helyi fiókjának vezetője és Kovács Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa mellett. Mint megtudhattuk – és mint későbbi cikksorozatunkban részletesen is beszámolunk róla – Ipari Parkból összesen 225 működik az országban, mintegy 400 vállalkozó részvételével. A cím ismételt elnyerése az abban szereplő vállalkozások számára számos előnnyel jár: az utolsó időszakát élő pályázati valamint kedvező hitellehetőségek mellett egy, a területen épülő raktár- és irodahelyiségeket magába foglaló inkubátorház a vállalkozások tevékenységét is elősegítheti.