Az oroszok betiltották a Jehova Tanúit – államosíthatják a vagyont


Nagyvilág - 2017. április 20.
szerző: SH

ajtok

Az orosz igazságügyi minisztérium felfüggesztette a nyolcmillió tagot számláló Jehova Tanúi felekezet működését. Az intézkedést szélsőséges tevékenységre hivatkozva hozták meg.

A minisztérium már március 17-én kérte a legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa szélsőségesnek a felekezetet, és tiltsa be működését. Folyamodványát az általa elvégzett vizsgálatra alapozta, amelyben működési szabálytalanságokat állapított meg.

A legfelsőbb bíróság április 5-én veszi napirendre a minisztériumi folyamodványt, és a tárca egyelőre a szóban forgó időpontig függesztette fel a Jehova Tanúi működését, több kiadványát is a tiltott művek listájára véve fel.

A felekezet közleményt adott ki, amely szerint ha a legfelsőbb bíróság eleget tesz a minisztérium kérésének, annak katasztrofális következményei lesznek az orosz vallásszabadságra nézve. Mint közölték, világméretű levélírási kampányt indítanak az intézkedés miatt, és tiltakozó leveleiket közvetlenül a Kreml és a legfelsőbb bíróság tisztviselőinek is elküldik.

A Jehova Tanúja a bibliai történetekből új következtetésekre jut, és új tanokat vall – ilyen például a kereszt tiszteletének elvetése. Megkövetelik, hogy tagjaik feltétel nélkül fogadják el a felekezet akaratát és céljait.