2020. július 11, szombat

Az orvosi kamara visszautasítja Kásler hárítását és vádaskodását


Itthon - 2020. május 26.
szerző: SH

kaslerparlament

Kásler Miklós miniszter nyilatkozatát, melyben az orvosokra hárítja az ágyak felszabadításáról hozott utasításának szakmai-etikai következményeit, hippokratészi esküjük megszegésével is vádolva őket, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítjuk – írta közleményében a Magyar Orvosi Kamara elnöksége.

Kásler hétfőn azt mondta a kórházi ágykiürítésekkel kapcsolatban, hogy a betegek érdekében történtek a miniszteri utasítások. Ennek az alapgondolata az volt, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli, akár életveszély miatt, akár egészségkárosodás miatt. Nyilvánvalóan az, hogy százmillió orvos-beteg találkozót nem én bonyolítok le, hanem az orvosok. Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta, aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban saját hippokratészi esküjével.

A Magyar Orvosi Kamara úgy reagált erre, hogy a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit. A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen.