Az új felszereléssel edzőtáboroznak a siklósi úszók


Régió - 2016. július 1.
szerző: SH

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A héten tartja nyári edzőtáborát a Siklós SE Úszó Szakosztálya. Az egy hetes felkészülési programnak a beremendi strand ad otthont, szállásukat a beremendi önkormányzat biztosítja. A 13 gyermek tevékenységét két edző segíti.

A gyerekek reggel és este 2-2 órát úsznak, rendszerint 2000-4000 métereket. A sportolók ezzel már a hétvégi versenyre készülnek az állóképesség javításával, a különböző úszásnemek technikáinak fejlesztésével - mondta Katona Csaba, a szakosztály vezetője. Mint ismertette, vasárnap Sellyén veszi kezdetét az a regionális verseny, melyen a siklósi szakosztály is képviseltetik magát, de júliusban és augusztusban még több nemzetközi versenyekre is ellátogatnak.

Az edzőtábor ideje alatt elindult a szakosztály beremendi úszástanfolyama is. Az úszás alapjaival, légzéstechnikával, siklással, úszótechnikákkal 26 helyi gyermek ismerkedik. Több szülő jelezte, hogy gyermeke a későbbiekben is foglalkozna az úszással, és mint a szakosztályvezető kiemelte, nem egy apróság tehetséges sportolónak is ígérkezik.

Múlt hét végén kapták meg a Siklós SE Úszó Szakosztályának gyermekei azokat a felszereléseket, melyek nagymértékben hozzájárulnak mind a felkészülésükhöz, mind a versenyzésükhöz. A melegítő, póló, rövidnadrág, papucs és táska mellett úszószemüveg, úszósapka és törölköző is hozzájárul az egységes csapatképhez. Szponzoraik sorát – akik segítségével ez megvalósulhatott – a Kala Kft, Csuga Hús- és Hentesáru, Veres Hajszalon, Tóth Gumiház, Bicsó BT, Thermal SPA Siklós, Fitness World, ET-Auto Kft, Zebra Autósiskola, 11-es presszó, Dj. Heszi valamint a Parfüméria és Óraszalon is színesíti, de sikerükhöz a szülők munkája is hozzájárult.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA