2018. október 17, szerda                                         Siklós Város független hírportálja

Bánki Erik: közösséget alkotunk, mely csodákra képes


2017. augusztus 28.
szerző: SH

megnyitobeszed

Mehring Lajos emléke, siklósi labdarúgó múltja sokkal többet érdemelt egy lepusztult pályánál és létesítménynél – mondta dr. Marenics János a megújult sportcentrum vasárnapi átadó ünnepségén.

A város polgármestere az elmúlt évtized siklósi fejlődésében kiemelkedőnek nevezte Bánki Erik szerepét. Mint megjegyezte, az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke nem siklósi, de baranyaiként az első volt, aki a megye első osztályában játszó csapat támogatásáról tárgyalást kezdeményezett. Mint kiemelte, az országgyűlési képviselő támogató segítségét a közelmúltban megvalósult szennyvíz-beruházás kapcsán is élvezhette Siklós, valamint fogadta a legutóbbi kezdeményezést is, amikor a hegyi utak rendbetétele érdekében az aláírási íveket nyújtotta be a város.

Az újjászületett komplexum kijelölt egy olyan jövőt, olyan irányt a siklósi utánpótlás számára, hogy a mostani szintnél is van olyan magasabb szint, amit el lehet és el is kell érni a jövőben – mondta Bánki Erik. Közösséget alkotunk. Az a közösség és az az erő, ami ki tud alakulni egy ilyen környezetben, csodákra képes – fogalmazott. A hatvan millió forintos önrész mellett megvalósuló 180 milliós beruházásra mutatva jelezte, a közösséggel valósulhat meg a komplexum fejlesztéseinek azon folytatása, mellyel egy NB III-ban játszó csapat is megállja a helyét.

Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó a közreműködő siklósi fúvósoknak is vezényelt, majd a helyi fogadtatást méltányolva jelezte: kiemelkedő a hangulat és a szurkolói gárda, mely a szomszéd város, Harkány csapatával vívott mérkőzésre gyűlt össze. A meccs kezdő rúgását Nagy Csaba, a megyei közgyűlés elnöke végezte el, a mérkőzést pedig 2:0-ás haza győzelemmel fújták le.