Belvárosi rekonstrukció – ha nincs más lehetőség


Helyi hírek - 2016. november 9.
szerző: SH

tablak-felszabadulas

A belváros kritikus útszakaszainak felújítása – mint az Ady Endre vagy a Felszabadulás utca – már évekkel korábban is cél volt. Ez utóbbi állapota időközben kritikusra változott, de a régió legforgalmasabb néhány száz méterének megmentése ennek ellenére egyre távolabbinak látszik.

Sérültekkel száguldó mentők, gyerekekkel teli buszok, életet menteni rohanó tűzoltók, a régió déli részeibe igyekvő cement- és betonszállító kamionok is megállás nélkül közlekedik a Felszabadulás utca Központi és Mária utca közötti szakaszán, ott, ahol egyre mélyebb – immáron két helyen is – az útburkolat süllyedése. A tragédia csak idő kérdése, előbb vagy utóbb valami ismét beszakad az út alatti pincerendszerbe. Néhány éve egy teherautó alatt már megnyílt a föld, akkor egy sokkal kisebb nyom árulkodott csak a közelgő veszélyről.

És a százmilliós igény hol jelentkezik? Valami kis faluban? Dehogy: a járásközpont kellős közepén. A lehetséges megoldásról dr. Marenics Jánost kérdeztük.

A belváros teljes felújítása is része volt annak idején a DDOP pályázatnak, amit meg is ítéltek a városnak, de több száz millió forintot lehúztak belőle – emlékezett vissza Siklós polgármestere. Ennek köszönhető az a helyzet, hogy bár jó pár éve elkészült a belvárosi rekonstrukció, az lezárult a Vörös virágbolt szakaszában, még az Ady Endre utca előtt.

Ez azért is sajnálatos, mert már akkor jelentkeztek azok a problémák, hogy a régi pincék és alagutak miatt folyamatosan süllyed a belváros kritikus szakasza. A sors pikantériája, hogy amikor pár évvel ezelőtt elkezdődött a jelenlegi EU-s pályázatok ötleteinek feldolgozása, Siklós csapata – élen Balázsné Kréth Ibolyával – legelsőnek készítette el a rekonstrukció folytatásának tervét.

 

De ilyen jellegű országos kiírások nincsenek és az unió is azt mondja, hogy a belterületi utakat a településeken a kormányok oldják meg saját költségvetésből.

Uniós forrást erre a felújításra sajnos ugyanúgy nem lehet szerezni, mint ahogy ebben a ciklusban szállás fejlesztésekre sem. Ennek ellenére elsőként adtuk be a fejlesztési terveket, amiket a járási programokban is első helyre vettünk, de a Baranya Megyei TOP programba nem került be ez a szakasz.

Időben adtuk be, és türelmesen vártuk, hogy a megyei közgyűlésben szétosztható megjelölt célokba vagy a jövőbeli forrásokba bekerül-e. Meglepően tapasztaltuk, hogy nem került. Megvártuk a vis maior keretet, hogy legalább azt a 35-40 millió forintot kapjuk meg, ami ennek a szakasznak egy kis részére elég. Nagy fájdalmunkra és megdöbbenésünkre a Belügyminisztérium ezt elutasította.

 

Kicsit hasonlít a hármas metró ügyéhez. Meg kell várni egy tragédiát?

Mindenki tolja, halogatja a problémát. Nem kívánom, hogy a siklósi belváros napról napra látható megsüllyedése eljut oda, hogy beszakad egy autó alatt. Éppen ezért csütörtökön tárgyalja a testület, hogy a legutolsó megoldáshoz nyúlunk-e. Nem maradt más hátra, mint egy hitelfelvétel.

 

Ettől első pillanatra mindenki óckodik

Egyrészt rossz tapasztalatok vannak az önkormányzati hitelfelvételekkel kapcsolatban, másrészt benne van még az emberekben, hogy az önkormányzatok milyen mértékben adósodtak el az elmúlt évtizedekben.

Természetesen nem hozzuk olyan helyzetbe a várost és nem kívánjuk olyan helyzetbe hozni a képviselő-testületet sem, hogy belevigyük őket egy kigazdálkodhatatlan konstrukcióba. Ebben van segítségünkre, hogy időközben a központi banki alapkamatok annyira alacsonyak lettek, hogy nagyon kedvező feltételekkel lehet hitelhez jutni – amihez önkormányzatoknak persze állami hozzájárulás is szükséges.

Biztató, hogy a város költségvetése olyan felszálló ágba került, hogy a kamatok és a rárakódó költségek is biztonsággal visszafizethetőek. Ezt a fejlesztési hitelfelvételt összekötnénk a jövőbeni banki együttműködésekkel is, hiszen azt a bankot választhatnánk a város számlavezetőjének, aki a legmegfelelőbb hitelt adja. Mindez egy közbeszerzés tárgyát képezné.

 

Más utcákat is érintene a felújítás?

Ha belemegyünk a fejlesztési hitelbe, adódik a kérdés, hogy más, hasonlóan katasztrofális állapotban lévő utcákat is felújítunk-e. Ilyen, vagy hasonló állapotban van a belváros még egy utcaszakasza, a piactérre vezető Táncsics és a Felszabadulás utcát összekötő úgynevezett ügyvédek utcája, avagy az Ady Endre utca, ami már most használhatatlan és befolyik a víz a házakba. Ez még a hitel összegének vizsgálata során előkerül. mindent megpróbáltunk, de nincs más lehetősége a városnak.