2020. február 25, kedd

Beregszász polgármestere mondott köszönetet – ÉLŐKÉP


Életmód - 2015. december 16.
szerző: SH

beregszaszwebkam

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere a keddi képviselő-testületi ülésen mondott köszönetet siklós testületének azért azért a támogatásért, amivel meg tudták újítani belvárosukat.

Az ukrajnai város első embere elmondta: a 26 ezer főt számláló, fele számban magyar lakta településük 26 fős testületének 13 tagja magyar származású.

Testvérvárosunk, Dunaszerdahely épp a várban rendezett kiállításuk megnyitójával egy időben szervezett gyűjtési akciót Beregszásznak – akivel ők vannak testvérvárosi kapcsolatban – a siklósi testület pedig ezzel egy időben egymillió forinttal támogatta a határ menti települést.

Olyan belvárosi beruházást tudtunk megvalósítani, amilyen még soha nem volt, amióta a független Ukrajna területén élünk – mondta Babják Zoltán, aki a képviselő-testületi ülésen telefonon bejelentkezve fejezte ki testületük és a város háláját az önzetlen támogatásért. Mint mondta, a különleges hangulatú főterükre webkamerát is módjukban állt feltenni, amin most egy külsős bevonásával három hónapig üzemelő műjégpálya is látható.