Beszántanák a lakástakarékok állami támogatását


Gazdaság - 2018. október 16.
szerző: SH/MTI

lakastakarekpenz

Megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn. A módosítás a már meglévő szerződéseket nem érinti.

Bánki Erik, a javaslatot azzal indokolta: a lakástakarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók.

Közölte: a törvényjavaslat szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás. Hozzátette: a konstrukció fennmaradhat, de a törvény hatályba lépését követően új lakástakarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni.

A javaslatról már a keddi napon dönthetnek a parlamentben.