Bulvártéma lett a posztokból


Helyi hírek - 2016. augusztus 22.
szerző: SH

Gladiátor - fotó: Kacsúr Tamás

Nem kicsit estek túlzásba a bulvármédiák a Gladiátor előadásával kapcsolatban. Botrányról, hisztériázó tömegről szólnak, a méltatásokat figyelmen kívül hagyva, holott csak néhány facebook-bejegyzést olvastak elégedetlen nézőktől. Pedig azokban a posztokban más is volt.

Csak az egyébként nem nagy számú rosszat keresve tollat ragadni korántsem nevezhető hiteles újságírásnak, főleg, hogy nem volt hangos elégedetlenkedés sem. Bárhogy is, egy vélemény is vélemény, ezért a polgármesteri kabinet is megszólalt az ügyben.

” Sajnálattal tapasztaltuk a nézők és a sajtó visszajelzését az augusztus 19-i siklósi Gladiátor című produkció szervezését illetően. Teljesen megértjük és jogosnak tartjuk az elégedetlenségüket, hiszen ha valaki eljön egy előadásra, jól akarja érezni magát, és maradandó élményt szeretne kapni a megváltott jegyéért.

Sajnálatos módon ez az élmény most elmaradt és többekben rossz emléket hagyott. Hiába volt maga a produkciója látványos és fantasztikus, ha voltak nézők, akik ebből nem sokat láttak a nézőtér rossz elhelyezése miatt.

Siklós Város Önkormányzata a rendezvényszervezést külső rendezvényszervező cégre, a Publicity Aim Kft-re bízta, épp az Önök érdekében, hogy a pénzükért megfelelő színvonalú produkciókat kapjanak. Szomorúan tapasztaltuk, hogy eredeti célunk – a legjobb szándék és igyekezet ellenére – nem valósult meg maradéktalanul. A szervezők számonkérése természetesen nem marad el, de a felelősség elsősorban a miénk. Siklós Város Önkormányzata nevében ezúton kérünk minden kedves nézőtől elnézést a produkció szervezése miatt.

Természetesen igyekszünk mindenkit kárpótolni. Sajnáljuk, hogy azok, akik nem láttak jól, nem a rendezvény helyszínén tettek panaszt, hiszen akkor arra rögtön lehetett volna reagálni, és akár a jegy árának visszafizetésével a szervezők orvosolhatták volna azonnal a problémát. Utólag igen nehéz korrekt és jó döntést hozni, mégis igyekszünk helytállni a kellemetlenségekért.

Ezúton szeretnénk felajánlani minden kedves nézőnek, hogy aki érvényes jeggyel rendelkezett az augusztus 19-i Gladiátor előadásra, az a jegy felmutatásával ingyenesen vehet részt az augusztus 26-27-én megrendezésre kerülő Szüreti Csirkepaprikás Fesztiválon.