Bursa Hungarica: emelték az összegét, szélesebb kör veheti igénybe


Régió - 2017. szeptember 27.
szerző: SH

egyetemista

Megemelte a Bursa Hungarica ösztöndíjprogram támogatási összegét és a feltételek módosításával szélesítette az érintettek körét a siklósi önkormányzat a szerdán tartott képviselő-testületi ülésén.

Az ösztöndíjprogram – melynek 2018-as fordulójához is csatlakozott az önkormányzat – célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. A program keretében olyan hallgatóknak folyósítható az ösztöndíj, akik a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkeznek, felsőoktatási intézményben – felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében – nappali tagozatos képzésben vesznek részt.

A korábbi 4.200 forintos önkormányzati részt 5 ezer forintra emelték, így a sikeresen pályázók összesen havi 10.000 forintos támogatásban részesülhetnek az októbertől sikeres pályázók – közölte dr. Halmos Barbara. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az önkormányzati résszel megegyező összeggel egészíti ki a 10 hónapon vagy három év 10-10 hónapján át adott rendszeres juttatást.

A város aljegyzője kiemelte: korábban az tudott pályázni, aki megfelelt a szociális rászorultság azon feltételének, miszerint családjában az egy főre eső kereset nem érte el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 százalékát, azaz 42.750 forintot havonta. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható volt, hogy ez a jövedelmi összeghatár csak viszonylag szűk kör számára tette lehetővé a támogatás igénylését.

A pályázatban résztvevők körét ezért oly módon bővítették, hogy emelték ezt az összeghatárt a családban élők esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 350 százalékára, azaz 99.750 forintra, illetve gyermeküket egyedül nevelők esetén 400 százalékára, azaz 114.000 forintra.

A pályázók továbbra is két konstrukció szerint részesülhetnek támogatásban: az első szerint 10 hónapra összesen 84.000 forint támogatási összeg helyett immáron 100.000 forinttal, másik esetben 3 év 10 hónapjára összesen 252.000 forint támogatási összeg helyett immáron 300.000 forint támogatási összeggel.