Csak négy órán át lehet pályázni új hűtő, fagyasztó és mosógépekre


Gazdaság - 2018. november 5.
szerző: SH

mosogepek

Újraindult az Otthon melege program, így hűtőgépek, fagyasztók, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére lehet pályázni.

A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani. Először az észak-alföldi régióból, majd a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli, a közép-dunántúli, végül a közép-magyarországi régióból adhatók be a jelentkezések, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül.

A Dél-dunántúli régió három megyéjében lakó 894 ezer fő háztartása arányosan 182,5 millió forint támogatást kaphat, melyet november 14-én 10 és 14 óra között igényelhet online úton.

Személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A program során korszerű, energiatakarékos háztartási nagygépeket lehet beszerezni, az új kiírással a kormány összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez.

A támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár fele, de legfeljebb 25 ezer forint az A+ kategóriájú, 40 ezer forint az A++ kategóriájú, illetve 45 ezer forint az A+++ kategóriájú készülékek esetében.