Csökkenő menetidők, új megállók – decemberben változik néhány menetrend


Régió - 2017. november 29.
szerző: SH

busz-felszallok

Aki döcögött már ötvennel kilométereken át egy-egy busz után, biztosan belegondolt, hogy valami nincs rendben a menetrenddel. Ezentúl több új menetidő miatt a sofőr nem csak akkor fogja nyomni a gázt, amikor előzik.

A tavaszi hónapokban Baranya, Somogy és Tolna megye járási székhelyein menetrend egyeztetési tárgyalásokat folytatott a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.

Az egyeztetések eredményeként december 10-től a vállalat módosításokat fog bevezetni a helyközi autóbusz közlekedésben, mely több ponton érinti a siklósi járatokat is. Több új járat bevezetése mellett a meglévőek közül néhány Csarnótára is betér, másoknak pedig csökken a menetideje és van, ami új megállóban is megáll.

 

Pécs – Újpetre – Siklós autóbuszvonalon (5658)

– új 39 sz. járatot állítanak forgalomba szabad és munkaszüneti napokon (Pécsről 19:30-kor indul és Vokányba 20:25-kor érkezik),

– új 41 sz. járatot állítanak forgalomba munkanapokon (Pécsről 19:30-kor indul és Vokányba 20:41-kor érkezik),

– új 38 sz. járatot állítanak forgalomba szabad és munkaszüneti napokon (Vokány, kistótfalui elágazástól 20:35-kor indul és Pécsre 21:30-kor érkezik),

– a új 40 sz. járatot állítanak forgalomba munkanapokon (Vokány, kistótfalui elágazástól 20:45-kor indul és Pécsre 21:35-kor érkezik),

– a 21 sz. járat 5 perccel később indul és 9 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (Pécsről 22:40-kor indul és Vokányba 23:57-kor érkezik).

 

Pécs – Túrony – Harkány – Siklós autóbuszvonalon (5662)

– a 2 sz. járat forgalmát megszüntetik, helyette csarnótai betéréssel a 4 sz. járat naponta közlekedik (Siklósról 4:20-kor indul és Pécsre 5:18-kor érkezik),

– a 63 sz. járat Csarnóta, forduló betéréssel közlekedik (Pécsről 22:45-kor indul és Siklósra 23:47-kor érkezik),

– a 61 sz. járat Csarnóta, forduló betéréssel közlekedik (Pécsről 22:45-kor indul és Siklósra 0:11-kor érkezik).

 

Mohács – Lippó – Villány – Harkány autóbuszvonalon (5813)

a villányi vasútállomást érintő valamennyi járat Villányban a cukrászdánál is megáll.

– a 60 sz. járat Majs és Mohács között 5 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (siklósi állmásról 5:15-kor indul és Mohácsra 8:01-kor érkezik),

– a 22 sz. járat Majs és Mohács között 2 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (Harkányból 8:00-kor indul és Mohácsra 10:11-kor érkezik),

– a 58 sz. járat Majs és Mohács között 3 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (Harkányból 8:00-kor indul és Mohácsra 10:27-kor érkezik),

– a 49 sz. járat munkaszüneti napok kivételével naponta közlekedik (mohácsi állmásról 18:40-kor indul és Lippóra 19:23-kor érkezik),

– új 63 sz. járat közlekedik munkaszüneti napokon Mohácsról Nagynyárád betéréssel Villány, vasútállomásig, amely Villányban csatlakozást ad a Pécsre 20:00-kor induló vonatra (mohácsi állmásról 18:40-kor indul és Villányba 19:52-kor érkezik).

 

Mohács – Bóly – Villány – Harkány autóbuszvonalon (5815)

a villányi vasútállomást érintő valamennyi járat Villányban a cukrászda megállóhelyén is megáll.

– a 36 sz. járat 5 perccel korábban közlekedik (Nagybudmér, községházától 6:32-kor indul és Bólyba 6:44-kor érkezik),

– a 22 sz. járat 3 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (a villányi vasútállomásról 9:35-kor indul és Mohácsra 10:48-kor érkezik),

– a 11 sz. járat 20 perccel később közlekedik (mohácsi állmásról 11:40-kor indul és Villányba 12:48-kor érkezik),

– a 19 sz. járat 20 perccel később közlekedik (mohácsi állmásról 11:40-kor indul és Villányba 12:56-kor érkezik),

– a 21 sz. járat 5 perccel később indul és 5 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (mohácsi állmásról 13:05-kor indul és Harkányba 15:12-kor
érkezik),

– a 3 sz. járat 5 perccel később közlekedik (mohácsi állmásról 14:35-kor indul és Siklósra 15:42-kor érkezik),

– a 27 sz. járat 5 perccel később közlekedik (mohácsi állmásról 14:35-kor indul és Harkányba 15:56-kor érkezik),

– a 30 sz. járat 2 perccel korábban indul és 4 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (Villány, városházától 17:20-kor indul és Mohácsra 18:30 órára
érkezik).

 

Harkány – Siklós – Nagytótfalu/Göntérpuszta – Villány autóbuszvonalon (5830)

a villányi vasútállomást érintő valamennyi járat Villány, cukrászdánál is megáll.

 

Siklós – Old – Beremend – Kásád autóbuszvonalon (5833)

– a 26 sz. járat 7 perccel csökkentett menetidővel közlekedik (Kistapolca fordulótól 13:35-kor indul és Siklósra 14:07-kor érkezik).

 

Siklós – Vajszló – Zaláta autóbuszvonalon (5840)

– a 9, 13, 15, 31, 53, 21, 19 sz. járatok a kémesi iskola megállóhelyei után Kémesen a temetőnél is megállnak.

– új 1 sz. járat közlekedik iskolai előadási napokon Vajszlóról Lúzsokra (Vajszlóból 16:00-kor indul és Lúzsokra 16:09-kor érkezik).

 

Utazás előtt a járatokról célszerű az online menetrendek rendszerében, a menetrendek.hu oldalon tájékozódni.