Csoportjukban már az ötödikek a siklósi kézisek


Régió - 2018. február 28.
szerző: SH

kezilabdamakro

Igazságtalan eredményük után megítélni a siklósi kézisek megyei első osztálybeli szereplését – derül ki korábbi cikkünk közösségi oldalának hozzászólásaiból. Megkerestük a csapat edzőjét.

A megye első osztályában játszó csapatunk serdülő és ifi korú játékosokból áll – mondta Balog Zoltán. A megyei szereplés annak része, amivel a szakosztály játékosai az országos, NB II-es mezőnybeli mérkőzéseikre készülnek fel, illetve a felnőttek között játszók a tudásukat gyarapítják – tette hozzá.

A magasabb, országos listán pedig nincs híjja az eredménynek: míg a tavalyi évet osztályában a bajnokság 8. helyén zárta Siklós ifi csapata, mióta a felnőttek mezőnyében is szereplenek, a 6. helyre is előléphettek – már most annyi ponttal, amennyivel a tavalyi bajnokságot zárták.

Balog Zoltán rámutat: a csapat legutóbbi mérkőzéseivel igazolni látszik az elképzelést, ugyanis utolsó, Hőgyész (21:33) és Baja (30:23) elleni mérkőzéseit is kiváló játékkal, magabiztosan nyerte meg.

A fiatalok most a március 3-i hazai meccsükre készülnek Paks ellen, ami 16 órától veszi kezdetét.