Csurgón a felnőttek, Pakson az ifik diadalmaskodtak


Régió - 2019. október 1.
szerző: SH

kezilabdak

Változatos mérkőzésen szereztek pontot a siklósi kézisek Csurgón. Hiányos kerettel érkeztek a somogyi városba, ahol az eddig nyeretlen Csurgó U23-as fiataljai voltak a hétvége házigazdái.

A férfi NB II Dél-nyugati csoport 3. fordulójának első tíz percében a csapatok felváltva dobták a gólokat, az első komolyabb előnyt a 13. percben sikerült kialakítani, amikor három góllal vezetett az MK Pelikán-Siklós KC. A félidő másik felében sikerült a házigazdáknak ledolgozniuk hátrányukat, és át is vették a vezetést. Ezt azonban a pelikánok sem hagyták szó nélkül, a félidő végén egy kétgólos roham következtében egygólos előnnyel, 14:15 mellett vonultak az öltözőbe.

A második félidő elején állandósult az egy-két gólos előny, amit tartottak is a 45. percig – ekkor egy három gólos szériával kétgólos fórt alakított ki a házigazda. Erre Siklós is három találattal válaszolt, majd a hazaiak kihagyott hétméterese után már nem is adták ki az előnyt a kezükből és 26:27 arányban megnyerték a mérkőzést.

A meccs nem múlt el komolyabb sérülés nélkül, Sárosi Dávid kapus a mérkőzésen részleges bokaszalagszakadást szenvedett.

Betegségek, sérülések ellenére nyertünk, örülök a fiatalok jó teljesítményének. Mielőbbi gyógyulást kívánunk kapusunknak – értékelt Balog Zoltán vezetőedző.

A fiatalok Pakson léptek pályára, ahol a Paksi Kézilabda SE fogadta őket. A találkozó 11:25-ös félidő után 24:43-al zárult.

A mérkőzésen a védekezésünk csapnivaló volt, bár támadásban rengeteg gyors gólt dobtunk. Elégedett csak akkor lennék, ha fele ennyi gólt kapunk és kevesebb felállt fal elleni támadást gyakorlunk. Egyébként férfimunka volt – fűzte hozzá Balog Zoltán, az MK Pelikán-Siklós KC vezetőedzője.

A siklósi csapat következő mérkőzésére hazai pályán, Hőgyész csapata ellen kerül sor szombaton 16 órakor a Táncsics Mihály Gimnázium Sportcsarnokában.