2020. január 24, péntek

Buda Péter: az újraélesztésbe bevont laikusoknak köszönhetően több a túlélő


Helyi hírek - 2019. december 11.
szerző: SH

budapeter-omsz-ujraelesztes

A közösségi újraélesztési projekt keretében dr. Buda Péter tartott előadást a vár lovagtermében szerda délelőtt. Szükség esetén azonnal hozzá kell látni az újraélesztéshez, a program célja pedig az ehhez szükséges ismeretek átadása.

Az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója kiemelte: amióta zajlik az alapismeretekkel kapcsolatos ismeretkör bővítése, a nem mentők utasítására laikusok által megkezdett újraélesztéseknek köszönhetően jóval magasabb a sikeres reanimációk száma. Mint ismertette, az elmúlt hónapban ez az arány országosan 28 százalék volt.

Az életmentő segítségnyújtást akár puszta kézzel – szakszerű mellkasi kompresszióval és lélegeztetéssel is el lehet kezdeni, amit egészen a kiérkező mentők beavatkozásáig folytatni kell. Számos helyen elérhető félautomata defibrillátor, mely utasításokkal könnyíti meg a műveletet. Dr. Buda Péter megjegyezte, Baranya megye volt az első, ahol minden mentőautóban volt berendezés, mely ma már számos közösségi helyen is megtalálható.

Az előadáson a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai is jelen voltak, akik az elsősegélynyújtás és újraélesztés alapismeretei mellett a félautomata defibrillátor használatával is megismerkedtek.