E-ON: van, ahol a gólya fontosabb volt, mint az ütemterv


Régió - 2017. május 24.
szerző: SH

golyak

Az E.ON társadalmi felelősségvállalási tevékenységének fontos része a környezet védelme, ezen belül a madárvédelmi programuk, melynek központi eleme a gólyavédelem – írta kérdésünkre a vállalat.

Mint kitértek rá, évente több tízmillió forintot költenek a vezetékek és villanyoszlopok szigetelésére valamint azok madarakra való veszélyességük csökkentésére. Hosszú évek óta együttműködnek az ellátási területükön lévő nemzeti parkokkal, madártani egyesületekkel. E munka keretében, a madártani szakértők irányításával és ajánlásaik alapján gólyafészek magasítókat, kereszttartókat helyezik ki, vezetékeket szigetelnek, és madárbarát műszaki megoldásokat alkalmaznak munkánk során.

Kiemelkedőnek értékelt tevékenységük például az Akadálymentes égbolt programban való részvétel, melynek keretében a Hortobágy egész területét madárbaráttá alakították át és a légvezetékes hálózatot földkábelre cserélték.

Sajnos nem tudunk minden vezetéket a föld alá vinni, így az elvégzett sok munka és erőfeszítés ellenére is előfordulnak ilyen sajnálatos balesetek. Természetesen továbbra is azon vagyunk, hogy megelőzzük a hasonló eseteket, ezért a beruházási, karbantartási munkáink során madárbarát megoldásokat alkalmazunk és a jövőben is figyelemmel követjük az egyéni bejelentéseket is, legyen szó telefonos vagy akár a közösségi média felületeken érkező riasztásokról - közölte lapunkkal a szervezet.

 

Fontos a jó helyre rakott fészek

A meglévő fészektartók állapotát évente, a madarak érkezése előtt, tél végén ellenőrzik az E.ON munkatársai. Szükség esetén azokat cserélik, illetve a madárvédelmi szakemberek útmutatási alapján újakat helyeznek ki. Minden esetben előzetesen egyeztetnek a madárvédelmi szakemberekkel – hisz fontos, hogy a fészektartók olyan helyre kerüljenek, melyeket a madarak aztán elfogadnak és szívesen választanak költőhelyükként.

A Siklósi járás területén jelenleg nagyjából 100 ilyen gólyafészek tartó van kihelyezve – legutóbb Márokon és Szalántán kerültek fel új fészektartók, illetve az elmúlt évben Villányban, Kisjakabfalván is.

 

Volt, hogy az egész oszlop maradt egy gólya miatt

Amikor munkálatokat végeznek, munkatársaik figyelmet fordítanak arra, hogy a kivitelezés során a madarakat lehetőleg ne zavarják meg – emelték ki. Példaként említik, hogy Kémesen a Vasút utcában nemrégiben megtörtént a hálózat átépítése, ahol sor került volna régi fa oszlopok elbontására és azok új oszlopokra cserélésére.

Az egyik oszlopon azonban gólyafészek-tartó és abban egy gólyapár éli mindennapjait, ezért ezt az egy régi oszlopot érintetlenül hagyták, hogy a gólyapár nyugalmát ne veszélyeztessék. Kémesre ősszel, a gólyák elköltözése után térnek vissza, hogy a használaton kívüli oszlopot elbontsák, és a fészektartót a közvetlenül mellette lévő új, kicserélt oszlopra átrakják.

Beremenden a benzinkútnál a transzformátor, Kislippón a károlymajori részen az oszloptranszformátor madárbaráttá tételére, vezetékburkolásokra került sor. Harkányban is a gólyák miatt burkolnak vezetéket és tesznek madárbaráttá egy transzformátort.

A Siklósi járás területén a Duna Dráva Nemzeti Park szakembereivel dolgoznak együtt, akár rajtuk keresztül is várják a jelzéseket, amennyiben például új gólyafészek-tartó kihelyezésére, áthelyezésére vagy egyéb marárvédelmi beavatkozásra van szükség.