Egyezséget kötött az ügyészség az embercsempészekkel


Baranya - 2019. augusztus 14.
szerző: SH

birosag

A Pécsi Járási Ügyészség bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat nyolc személlyel szemben, akik 2017 nyarán Magyarországról szállítottak migránsokat külföldre.

Az ügy elsőrendű vádlottja 2017 nyarán ismerkedett meg egy pakisztáni állampolgárral, aki felajánlotta neki, hogy vegyen részt külföldiek Európán belüli szállításában személyenként 150-500 euróért. A férfi az ajánlatot elfogadta, majd felvette a kapcsolatot az ügy további vádlottjaival, akiknek feladata a szükséges gépkocsik beszerzése, illetve a tényleges szállítás volt.

A vádlottak a harmadik országbeli állampolgárokat a déli határtól az ország északnyugati határához, esetenként közvetlenül valamely nyugati országba fuvarozták. Augusztus és szeptember között legalább 10 szállítást bonyolítottak le, amikor 2017. szeptember 23-án igazoltatták őket a pécsi rendőrök, és ellenük büntetőeljárást indítottak.

Négyen nyomozás során részletes, beismerő vallomást tett, velük az ügyészség — élve az új büntetőeljárási törvény biztosította lehetőséggel — egyezséget kötött. Esetükben az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az egyezséget hagyja jóvá és szabja ki az ügyészség által meghatározott, és a védelem által is megfelelőnek tartott büntetést.

A vádlottakkal szemben embercsempészés minősített esete a vád, a bűnszervezetben való elkövetés miatt akár 5-20 évig terjedő börtönt is kaphatnak.