Elhunyt Kovács Tamás, volt legfőbb ügyész


Életmód - 2020. április 27.
szerző: SH

gyertya-eg

Életének 79. évében elhunyt Kovács Tamás siklósi kötődésű nyugalmazott legfőbb ügyész, villányi borlovag.

Kovács Tamást 1968-ban nevezték ki katonai ügyésszé a Szegedi Katonai Ügyészséghez. 1983-ban a Katonai Főügyészség főügyészségi ügyésze, majd 1986-ban a Budapesti Katonai Ügyészség vezető ügyésze, míg 1989-ben a Katonai Főügyészség főosztályvezető ügyésze lett. 1990-től 2006 októberéig a legfőbb ügyész helyettese és katonai főügyész volt, vezérőrnagyi, majd 1994-től altábornagyi rangban.

Az Országgyűlés 2006. október 9-én legfőbb ügyésszé választotta, amely posztot a hetvenedik életévéig, 2010. december 13-áig töltötte be.

Nyugállományba vonulása után az Országos Kriminológiai Intézet igazgatói szakmai főtanácsadója volt.

A köztársasági elnök 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Kovács Tamás – több külföldi díja mellett – a legmagasabb jogászi és katonai elismeréseket – a Kozma Sándor-díjat, a Finkey Ferenc-díjat, a Hunyadi János-díjat, a Szalay László-emlékérmet, a Pro Facultate érdemérmet, A jog szolgálatában kitüntető címet – is kiérdemelte.

Kovács Tamás nyugalmazott legfőbb ügyészt az ügyészi szervezet a saját halottjának tekinti.