4117. június 19, szombat                                         Siklós Város független hírportálja

Elkészült a Kanizsai sportcsarnoka


2018. május 25.
szerző: SH

kanizsaiparketta

Átadták a Kanizsai Dorottya Általános Iskola felújított parkettázatú sportcsarnokát. Az építőipari árak megugrása miatt a tervezettől 60 százalékkal elrugaszkodó költségek után a pályázati önerőt biztosító városnak is mélyebben a zsebébe kellett nyúlni.

Az összesen 1350 négyzetméternyi parkettát is magába foglaló csarnok és az 50 négyzetméternyi tetőrésze végül mintegy 60 millió forintból újulhatott meg, melyhez a városnak így már 14,5 milliót kellett önerőként hozzátennie. A testület a megemelkedett költségek ellenére biztosította a szükséges többletet, és kitartott a projekt mellett annak ellenére, hogy az iskola már állami fenntartásba van.

A csarnokban az iskola diákjai mellett rendszeresen szerveznek sporteseményeket, de itt készül a város kézilabda-csapata is, akik a megye első osztálya mellett az országos mezőnyben egyaránt szerepelnek.

Az új parkettáról száműzni kellett a lelátót, melyet az iskola egy másikkal pótolna, valamint a későbbiekben szintén üzembe helyeznének egy eredményjelző táblát is.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.