2020. október 27, kedd

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája


Tudomány - 2020. szeptember 21.
szerző: SH

mestersegesintelligencia

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt – ismertette Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke.

Mint jelezte, kiemelt cél, hogy minél többen ismerjék meg a technológiát, és 2030-ig egymillióan találjanak maguknak magasabb hozzáadott értékű, mesterséges intelligenciát használó munkakört. A stratégia szerint az MI használata 2030-ra 15 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon. A kormány terveik közé tartozik, hogy százezer emberrel úgynevezett alapozó kurzuson ismertetnék meg a mesterséges intelligenciát.

Az MI az emberi intelligencia valamely részének leképezésére alkalmas szoftver, ami képes támogatni, vagy autonóm módon ellátni észlelési, értelmezési, döntési, cselekvési folyamatokat. Egyre több eszközbe épül be körülöttünk, így sok egyéb mellett az orvosi diagnosztikai eszközök, az autók vagy a mobiltelefonok is gyakran rendelkeznek vele.

A stratégia elérhető az ai.hungary.com weboldalon, a portálon keresztül a technológia alkalmazhatósága mellett tájékozódni lehet a képzési lehetőségekről is – ismertette Jakab Roland, de az említett weboldal cikkünk megjelenésekor nem elérhető.