2020. április 10, péntek

Elmaradhat a passiójáték is, a misékről semmit sem tudni


Életmód - 2020. március 16.
szerző: SH

passio

Míg a Belügyminisztérium rendre kitérő választ ad arra a kérdésre, hogy a gyülekezés korlátozása a misékre, istentiszteletekre is kiterjed-e, a legutóbbi döntés értelmében világossá vált, hogy jelen helyzetben eltérő rendelkezésig nem szabad megszervezni a Máriagyűdre április elejére tervezett rendezvényt sem.

A kormány legutóbbi döntései közt szerepel, hogy hétfő éjféltől a rendezvényeket általánosan betiltják.

A Belügyminisztériumtól korábban példátlan módon nem sikerült megtudni, hogy a misékre és istentiszteletekre is kiterjed-e a rendezvényekre akkor még csak 100 főig vonatkozó tiltás, vagy ha nem, az mely rendeletbe van foglalva. Kitérő válaszaik alkalmával néhány jó tanács mellett azt hangoztatták, hogy az egyházak is több változtatást bevezettek, például kis csoportos miséket és istentiszteleteket szerveznek. Kérdésünket újra megküldtük nekik.

Kerestük az egyházmegyét is, de nem tudtak érdemi választ adni kérdésünkre, csak annyit közöltek, hogy központi útmutatással rendelkeznek – ami azon túl, hogy semmilyen jogi befolyással sem bír, természetesen nem bírálhat felül egyetlen kormányzati rendeletet sem.

Egyelőre a máriagyűdi plébánia sem állt ki a nyilvánosság elé arra válaszolva, hogy mik a terveik a rendezvényeikkel.

friss | a legutóbb megjelent Magyar Közlöny komoly hiányosságot pótolva leszögezi, hogy nem minősül rendezvénynek a vallási közösség szertartása, továbbá a polgári házasságkötés és a temetés.