Előzetesben a bűnszervezet embercsempésze


Itthon - 2017. február 18.
szerző: SH/MTI

bilincs

A bíróság pénteken elrendelte egy bolgár férfi előzetes letartóztatását, aki 2015 júniusában egy kisteherautó sofőrjeként vett részt illegális bevándorlók szállításában.

A szakértők megállapították, hogy az S. Jordanov által szállított embereknél a zárt raktérben fennállt a túlmelegedés és kiszáradás veszélye, továbbá hogy a csukott ajtók miatt nem volt érdemi levegőcsere. Az utazás a raktérben tartózkodók számára jelentős testi-lelki gyötrelemmel járt – írták.

A gyanú szerint az 51 éves S. Jordanov a szállításban egy bűnszervezet tagjaként vett részt. Ennek a bűnszervezetnek a tevékenységéhez – de egy másik sofőrhöz – köthető a 2015. augusztus 27-ei tragédia, amikor az ausztriai A4-es autópálya 71 ember fulladt meg egy zárt rakterű teherautóban.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy ez a bűnszervezet több mint ezer embert csempészett nyugatra.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a bűnszervezet kilenc tagja ellen, köztük néggyel szemben emberölés miatt is. A rendőrök 2016 októberében a nyomozás végéhez értek, az ügyben jelenleg az iratismertetés zajlik.

E bűnszervezethez kapcsolódó három bolgár állampolgárral szemben a hatóság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki, és egyikük volt S. Jordanov, aki 2015. június 22-én egy kistehergépkocsi sofőrjeként vett részt emberek szállításában.

A német rendőrök tavaly december 10-én Németországban közúti ellenőrzés során igazoltatták a körözött S. Jordanovot, akit elfogtak, majd február 14-én átadták a magyar rendőröknek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai S. Jordanovot gyanúsítottként hallgatták ki a csempészett személy sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság pénteken elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.