Emlékszik a bekamerázott rétisasra? Meghalt.


Régió - 2016. május 3.
szerző: SH

retisas-fiokak

Üresen áll a fészek, holtan találták azt a rétisast, amelyik fészkét februárban kamerázták be megfigyelés céljából. Az állatra görcsbe rándult lábakkal, félig ülő pozícióban egy út széli pocsolyában találtak. 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága tájékoztatta szerkesztőségünket, miszerint május 2-án a délutáni órákban telefonon értesítették az igazgatóság természetvédelmi őrét, hogy a bekamerázott rétisas fészek közelében egy földes úton egy elhullott rétisast találtak – közölték.

A tetem félig ülő helyzetben, fejjel egy kis pocsolyába borulva, görcsbe szorult lábakkal a földön fekve került elő. A sas pusztulásával kapcsolatos egyéb nyomot a korábbi esőzések miatt a természetvédelmi őrök nem találtak, viszont a madár által mutatott tünetek alapján nem zárható ki a mérgezés gyanúja. A rétisas pusztulásának okáról csak az állatorvosi szakvélemény után lehet biztosat állítani, addig is a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megtette a bejelentést az illetékes Rendőrkapitányság felé. A madár a sokak által kedvelt, a bekamerázott fészek rétisas családjának hím egyede volt.

A fészekben most szomorúan gubbaszt egy fióka. Mint Varga Zsolt természetvédelmi őrszolgálat-vezető lapunknak elmondta, a kismadarat most a tojó látja el élelemmel, várhatóan júniusban hagyja el a fészket.