Ennyin múlt, hogy a Fideszt kizárják a Néppártból


Nagyvilág - 2018. december 30.
szerző: SH/MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda, Burger Barna
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda, Burger Barna

A kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A vasárnap megjelent német lapinterjúban arra a kérdésre, miért engedi, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő, aki pártja, a Fidesz révén ugyanúgy az Európai Néppárthoz (EPP) tartozik, mint ő, megússza az Európa elleni kirohanásait, miközben Magyarország egyértelműen profitál az EU-ból, azt mondta, hogy állandóan vitatkozik Orbán Viktorral, és az EPP-ben kezdeményezte a Fidesz kizárását.

Szerintem az EPP alapját alkotó kereszténydemokrata értékeket már nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával – mondta Jean-Claude Juncker. A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban hozzátette, hogy az EPP elutasította a kezdeményezését.

Az EU külső határának védelmével kapcsolatban kifejtette, hogy két éven keresztül valamennyi tagországi állam-, illetve kormányfő a külső határ jobb védelmét sürgette, a brüsszeli bizottság pedig ezt komolyan vette és kidolgozott egy javaslatot a határvédelem erősítéséről. Most azonban minden oldalról fenntartásokat hangoztatnak, ami égbekiáltó képmutatás.

Éppen azok nem kívánnak részt venni a bizottsági javaslat megvalósításában, akik eddig hangosan kritizálták az alulfejlett határvédelmet. Így nem működhet Európa – fogalmazott Jean-Claude Juncker. A bizottsági elnök a terjedelmes interjúban a többi között arról is szólt, hibának tartja a populisták majmolását, ami a hagyományos európai pártcsaládokban is egyre gyakrabban előfordul. A helyes eljárás annak tudatosítása, hogy a populisták csak hangoskodnak, de nincsenek konkrét megoldási javaslataik korunk kihívásaira.