Év végéig kivonják a régi húszezreseket


Gazdaság - 2016. április 26.
szerző: MTI

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Fotó: Illyés Tibor, MTI
Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Fotó: Illyés Tibor, MTI

A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-én bevonja a 2015. előtt kibocsátott 20 ezer forintos bankjegyeket, 2017. január 1-jétől már csak az új, 2015 decemberében forgalomba hozott húszezresekkel lehet fizetni – jelentette be Pataki Tibor, a jegybank készpénzlogisztikai igazgatója.

Az igazgató elmondta, a hitelintézetek és a Magyar Posta a bevonás napját követően még három évig, az MNB pedig 20 évig – 2036 decemberéig – névértéken, díjmentesen becseréli a régi 20 ezer forintosokat. Érdemes azonban a vásárlások során a régi bankjegyekkel fizetni, így azok folyamatosan lecserélődhetnek.

Az MNB monetáris tanácsa 2013-ban döntött arról, hogy 2018-ig megújítják a forint bankjegyeket. A folyamat részeként 2014 decemberében új tízezres, 2015 decemberében pedig új húszezres bankjegyeket vezettek be.

A bankjegyek cseréjét úgy ütemezték, hogy illeszkedjen az egyébként is szükséges pótlásokhoz. Az új címletek bevezetése Pataki Tibor szerint sikeres volt: az új tízezresekből már 122 millió darab van forgalomban és ezek adják a forgalomban lévő tízezresek közel 80 százalékát, az új húszezresekből pedig eddig 38 millió darab kerül forgalomba, részesedésük pár hónap alatt elérte a 31 százalékot.

A kibocsátó célja a párhuzamos forgalmazási idő lerövidítése, hogy a csereidőszak végére optimális készpénzforgalmi környezet jöjjön létre, 2018-ra minden forgalomban lévő címletből csak a megújított változat legyen forgalomban. Egyebek mellett fontos szempont a készpénz hamisítás elleni hatékony védelme is – ismertette az igazgató.

A teljes bankjegysorozat cseréjének költsége 2018-ig 14-16 milliárd forint, de ennek mintegy 60 százaléka a természetes használatból eredő pótlás miatt egyébként is felmerült volna. A többletköltségeket hosszabb távon kiegyenlíti, hogy az új bankjegyek korszerű, új technológiák alkalmazásával készülnek, ami hatékonyabb gyártást tesz lehetővé.

Kitért arra is, bár a készpénz “halálát” már sokszor megjósolták, a statisztikai adatok ezt nem támasztják alá, az elmúlt két évben évi 15 százalékkal nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége. Jelenleg 400-420 millió darab bankjegy van forgalomban, amelyeknek az értéke meghaladja a 4000 milliárd forintot. A forgalomba kerülő készpénz mennyiségét a gazdaság igénye határozza meg – mondta az igazgató, aki kérdésre hangsúlyozta, az MNB is preferálja a készpénz nélküli fizetési módok terjedését.