Excommunicatio: nincs helye a korruptaknak és maffiózóknak az egyházban


Nagyvilág - 2017. június 19.
szerző: SH/MTI

vatikan

Az egyház egy tervezeten dolgozik a korrupciót elkövetők, valamint a szervezett bűnözés tagjainak kiközösítésére. 

Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának elnöke jelentette be, hogy a vatikáni hivatal nemzetközi egyeztetést indít és kánonjogi tervezeten dolgozik a korrupció és maffiatevékenység miatti egyházi kiközösítés kérdésében. A kiközösítés a mindenkori egyházfő kompetenciája: ez a szentségektől való eltiltástól az egyházi közösségből való teljes kirekesztésig terjedhet.

Ferenc pápa megválasztása óta gyakran felemelte szavát a korrupció ellen, amelyet kiirtandó daganatnak nevezett, és hangsúlyozta, hogy a bűnt meg lehet bocsátani, a korrupciót nem. Turkson bíborosnak június közepén megjelent, olaszul Corrosione című könyvének előszavában Ferenc pápa istenkáromláshoz hasonlította a szerinte a legsúlyosabb társadalmi csapásnak számító, a világot “elrohasztó” korrupciót, amellyel szemben hívőknek és nem hívőknek közösen kell harcolniuk. Az egyházfő hozzátette, a bűnös él a bocsánatkérés lehetőségével, miközben a korrupt soha nem él ezzel, mivel “úgy érzi, nincsen rá szüksége”. Ferenc pápa számára nincsen különbség korrupció és maffia között, mivel mindkettő kizsákmányolja embertársait a közös jó keresése helyett.

Ferenc pápa 2014-ben a calabriai Cassano all’Ionióban kijelentette, hogy a maffiózókat az egyház kiközösíti. Korábban II. János Pál 1993-ban a szicíliai Agrigentóban szólította fel megtérésre a maffia tagjait, XVI. Benedek pedig 2010-ben szintén a szicíliai Palermóban a halál útjának nevezte a maffiát.

A korruptak és maffiózók kiközösítéséről tervezett pápai rendelkezés Michele di Bari a calabriai Reggio Calabria maffiaellenes ügyésze szerint fordulatnak ígérkezik Dél-Olaszország lakossága és egyháza számára is. Elmondta, hogy a szervezett bűnözés uralta kistelepüléseken élők, közöttük a plébánosok is félnek a maffiózó szomszédtól, akit senki nem mer kizárni a helyi közösségből, így a templomból sem, az egyházi kiközösítés viszont minden alibitől megfosztaná a bűnözőket.

Pietro Grasso volt ügyész, az olasz szenátus elnöke rendkívüli lépésnek nevezte a korruptak kiközösítését, amellyel “senki soha többé nem igazolhatná a korrupciót”. Raffaele Cantone az olasz korrupció ellenes hatóság (Anac) elnöke szerint a kiközösítésnek nemcsak egyházi és jogi, hanem nemzetközi politikai üzenete is lenne.