2020. április 2, csütörtök

Felrázzák a testvérvárosi kapcsolatokat


Helyi hírek - 2020. február 10.
szerző: SH

sikloszaszlo

Új testvérvárossal körvonalazódnak az újragondolt nemzetközi kapcsolatok, melyek során a diákcsere és a civil szféra bevonása is fontos szerepet kaphat.

A testvérvárosi kapcsolatok kérdése az elmúlt időszakban kissé háttérbe szorult. Siklós elsőként hivatalosan az ausztriai Feldbach-al lépett partneri kapcsolatba, majd egy éven belül a horvátországi Donji-Miholjaccal, az erdélyi Nagyenyeddel valamint a felvidéki Szepsi városával kötött hivatalos testvérvárosi szerződést. Legutóbb az olaszországi Fornovo di Taro lett testvérváros, a nemzetközi kapcsolatokat pedig most egy újabb, horvátországi település rázhatja fel.

Siklós megújult vezetése a kultúra, a gazdaság és a turizmus terén is kiemelten számít a jövőben testvérvárosi kapcsolataira, amelyek fejlesztése, újragondolása elengedhetetlenné vált. Az öt hivatalos nemzetközi kapcsolat az elmúlt években összességében kevés tartalommal párosult, igaz ez az együttműködések aktivitására is – fogalmazott Mojzes Tamás.

Riegl Gábor polgármester kezdeményezésére újra felvettük a kapcsolatot testvérvárosainkkal, hogy a jövőben intenzív, jó partnerséget tartsunk fenn. A megerősítésre váró együttműködéseket igyekszünk minél több területre kiterjeszteni – mondta az alpolgármester. Hozzátette: a települési szintű hivatalos együttműködésen túl fontos a civil szféra és intézményeink bevonása is, mely jelentős mértékben hozzájárul a színes, összetett kapcsolatokhoz. Azon munkálkodunk, hogy kellő odafigyeléssel olyan arculatot adjunk a testvérvárosi kapcsolatoknak, mely lehetővé teszi a városok polgárai számára a gyakori és aktív találkozást. A diákcserét kiemelten kezeljük majd, és az elképzelés mögött ott állnak nemzetiségi önkormányzataink is.

A Siklós iránt élénken érdekelődő Varasdfürdővel egy új testvérvárosi megállapodás is körvonalazódik, a közös célok egy mederbe terelésében és megvalósításában Drago Horvat, horvát főkonzulnak és a siklósi horvát nemzetiségi önkormányzatnak is fontos szerepe van – közölte az alpolgármester.