Földrengés volt Olaszországban


Nagyvilág - 2016. október 26.
szerző: SH/MTI

foldrenges-muszer

Erős földrengés rázta meg szerda este Közép-Olaszországot. A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés néhány perccel negyed nyolc előtt történt. Az epicentrum a közép-olaszországi Marche és Umbria tartomány térségében volt, Macerata város területén, ahol több helyen omlások történtek.

A földrengés majdnem ugyanazt a térségét érintette, amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott. Fabrizio Curcio az olasz polgári védelem vezetője bejelentette, hogy megkezdték a kárfelmérést. Az első jelentések szerint a földrengésnek nincsen halottja, ketten megsérültek Vissóban. Az epicentrumban levő Castelsantangelo sul Nera polgármestere a SkyTG24 olasz hírtelevíziónak telefonon elmondta, hogy a kisvárosban áramszünetet okozott a földrengés, az épületek megrongálódtak. Akadozik a telefonos összeköttetés is. Norcia városában egy középkori templom darabjai omlottak le.

Omlások következtek be az augusztusi földrengés övezetében is. Arquata lakossága szerint a mostani mozgást erősebben lehetett érezni mint a két hónappal ezelőttit.

A rengés nagy félelmet keltett Róma városában is, ahol sokan a lakásokból az utcára szaladtak. A római külügyminisztérium épületét evakuálták.

Az első hírek szerint károk keletkeztek a Salaria-országúton, az augusztusi földrengésben sújtott Pescara del Tronto – Arquata térségében, ahol a földrengésben egy szikla az útra zuhant.

Az olasz földrengéskutatók egyelőre még nem tudtak választ adni arra, hogy az augusztusi földmozgás újabb epizódjáról van-e szó, vagy ettől független újabb földrengés következett be.