4043. június 21, vasárnap                                         Siklós Város független hírportálja

Újra járható a Malom utca


2017. október 3.
szerző: SH

uttestnyil

Ismét átadták a forgalomnak a Malom utcát. A buszmegálló melletti rövid, ám fontos szakaszt júliusban zárták le, amikor váratlanul beszakadt az úttest burkolata.

A helyreállításhoz szükséges költségeket a Belügyminisztérium állta, miután a kormányhivatal és a katasztrófavédelmi hatóságok is vis maiornak minősítették a káresetet.

Második éve költ a város jelentős összegeket az útjainak, járdáinak rendbetételére. Ebben nagy az elmaradás, valamint uniós forrásokra sem lehet e téren pályázni – mutatott rá dr. Marenics János.

Az Európai Unió álláspontja szerint a helyi településeknek és a kormánynak a saját útjait helyi adókból kell fenntartania. Siklós is beépítette ezeket a költségvetésébe, így csak ebben az évben több mint 80 millió forintot fordított saját erőből az utak és járdák rendbetételére. Ezt az erőfeszítést és ennek sikerét egyébként a legutóbbi testületi ülésen a város képviselő-testületének valamennyi tagja is eredményként értékelte.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.