Gyermekek felé nyitott a harkányi fürdő


Harkány - 2017. november 7.
szerző: SH

b-j: Marosi András igazgató, Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, Baksai Tamás Harkány polgármestere
b-j: Marosi András igazgató, Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, Baksai Tamás Harkány polgármestere

Többlépcsős sorba illeszkedő beruházást adtak át hétfő délután Harkányban. A fürdő épületében kialakított gyermekvilág abból a 300 millió forintból valósult meg, amelyről szóló kormányhatározatot még Tiffán Zsolt jelentett be 2015-ben.

Az átadó ünnepségen a szintén országgyűlési képviselő által úgyszintén kormányhatározat révén, de 2016-ban hangoztatott egymilliárd forintos támogatásra mutatva elhangzott, a régi, fedett medence lesz később kettéosztva, melynek egyik fele ismét tető alá kerül, míg a másik a szabad ég alatt lesz.

A most átadott fejlesztés során két, élményelemekkel felszerelt gyermekmedence készült el, ami túl van az elmúlt hét terhelési próbáján és az első vendégeket december elején fogadhatja. A kivitelezést az Aquaprofit Zrt. végezte.

A vendégek jelentős hányadát fogadó strand a nyári hónapokban 45 százalékkal több látogatót fogadott mint tavaly, ami olyan hatást gyakorolt a teljes komplexumra, hogy annak 500 ezredik belépőt az elmúlt évi hasonló eredménynél kicsit hamarabb, októberben köszöntötték.

gyermekvilagkismedence

kalozhajoharkynagyermekvilag