2018. augusztus 19, vasárnap                                         Siklós Város független hírportálja

Halála után még hallgathatóbb lett a Lánchíd rádió


2018. május 2.
szerző: SH

lanchidrds

Végnapjaiban még hallgathatóbb lett a Lánchíd rádió. Régiónkban ezen kívül csak az állami propagandaadók szólnak, Kossuthon és Petőfin kívül legfeljebb horvát rádiókat lehet hallani.

Hazai és külföldi zeneszámokat immáron megszakítás nélkül játszó rádió vezére, Simicska Lajos a választások után jelentette be, leáll a Lánchíd rádió üzemeltetésével és nem jelenik meg többé a kiadója által gondozott Magyar Nemzet sem. Döntését finanszírozási okokra hivatkozva hozta meg, miután a szavazó magyarok döntő többsége a világ tudtára adta: inkább fogékony a nemlétező migránsokról szóló pánikkeltésre, mint politikai üzenetekre.

A rádió regionális adói azóta csak zenét sugároznak – kezdetben instrumentális számok szóltak, mára azonban szélesedett a kínálat és kimondottan élvezhető adóvá változott. Mindezt persze csak a sugárzási kötelezettség miatt, így nem tudni pontosan, mikor elégelik meg és kapcsolják le végleg. A Siklóson 2014-ben sugárzási jogot nyert rádió koncessziós joga 2021-ben járna le.

A határozott idejű szerződést csak a Médiatanáccsal való közös megegyezés útján lehetne felbontani annak lejárta előtt, vagy akkor, ha a Médiatanács valami súlyos jogsértés miatt maga bontaná fel azt.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.