Harmadszor nyerte el az ösztöndíjat Katona Ákos


Régió - 2019. december 4.
szerző: SH

katonamisk

Idén is elnyerte az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI) megbízásából kiírt Nemzet Tehetségeiért Ösztöndíj pályázatot a sikereivel kiemelkedő siklósi úszó, Katona Ákos.

Az Országgyűlés által elfogadott program kiemelt lehetőséget biztosít a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére. A pályázaton olyan tehetséges gyermekek vehettek részt, akik tanulmányi, sport vagy zenei versenyeken országos eredményt tudnak felmutatni. Ákos NTP-NFTÖ-19-A1-0043 Álmaim kapujában állva című pályázata száz százalékos pozitív elbírálásban részesült.

Teljesítményével hazai és nemzetközi versenyeken is kitűnő siklós úszó a Kanizsai Dorottya Általános iskola ötödik osztályos tanulója. A pályázatnak köszönhetően további egy évig professzionális felszerelések és a pécsi edzés lehetősége vált számára biztosítottá, továbbá hazai és nemzetközi versenyeken és edzőtáborokon vehet részt.

A fejlődést biztosítva jövőre szerbiai és spanyol edzőtábor valamint számos rangos nemzetközi verseny, köztük Pozsony, a grazi gyermek olimpia, Arad és Ada szerepel a tervei között. Az elhivatott kemény munka eredményét mi sem mutatja jobban, mint hogy Katona Ákos több úszásnemben is az Országos Ranglista élmezőnyében helyezkedik el. Hosszú távú célként nem kisebb érdem lebeg előtte, mint a Magyar Úszó Szövetség által alapított Jövő Bajnokai tehetségprogramba való bekerülés, aminek előfeltétele a jövő évi Országos Cápa Bajnokságon döntőkbe való feljutás.

Ákos mögött támogató család áll: szülei minden edzőnek, tanárnak és támogatónak mondanak köszönetet, hiszen a siker az áldozatos csapatmunkának is köszönhető.