Hármat lépett előre, dobogós lett a siklósi vár


Életmód - 2019. április 24.
szerző: SH

var-varkert-fentrol-189

Idén is Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti célok közül, míg az attrakciók sorában Siklós hatodikról a harmadik helyre lépett fel. 

Bővüléssel zárta az első negyedévet a hazai turizmus, a foglalási portál elemzése szerint 8,3 százalék a növekedés.  Ötből négy foglalás egy vagy két éjszakára szólt, de a hosszabb kikapcsolódások is egyre népszerűbbek egyébként. A kétéjszakás üdüléseknél annak ellenére mértünk növekedést tavalyhoz képest, hogy akkor több hosszú hétvége esett erre az időszakra.

Az átlagos foglalási érték a szállás.hu szerint 36.730 forint volt, ami közel azonos az előző évvel, a legtöbb közülük a 0-50 ezer forintos árkategóriába tartozott. A legnagyobb változást a négy-, ötcsillagos szállodák esetén mértek, ahol átlagosan közel 20 ezer forinttal kevesebbet fizettek a vendégek foglalásonként. Minden tizedik szállás foglalásakor SZÉP-kártyás fizetést jelöltek meg. Az ily módon rendezett cechek átlagértéke 55.480 forint volt. Szállástípusok közül az apartmanok, panziók és vendégházak jeleskedtek, a foglalások fele valamelyikükbe szólt. Az év nyitánya kedvező volt számunkra, az előfoglalások jóval előretolódtak, sokan már megtervezték a nyaralásukat is. Gyarapszik az együtt utazók száma is, valamint folyamatosan növekszik az élményturizmust élénkítő kedvezménykuponok letöltésszám.

 

Nincs trónfosztás a legnépszerűbbek dobogóján

Megyéink közül Pest (17%), Heves (10,7%) és Zala (7,7%) részesültek a legnagyobb arányban a foglalásokból a január-március viszonylatban. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló megőrizték vezető pozíciójukat, az idei első negyedévben is ők voltak a legkeresettebb úti célok. A listán Pécs, Szeged, Debrecen és Gyula következnek, majd Hévíz, Siófok és Zalakaros zárják a top tízes rangsort. A turisztikai attrakciók közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár és a siklósi vár kerültek az élbolyba, de a Harkányi Gyógyfürdő és a Hévízi-tó szorosan követik őket. A külföldre utazók között Zakopane, Donovaly és Krakkó voltak a befutók.

 

Biztató a következő negyedév

A statisztikák szerint belföldön a főváros lesz a legnépszerűbb választás a második negyedévben is. Budapest után még Eger, Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula számíthatnak a legerősebb érdeklődésre. A népszerű fürdővárosok mellett már többen utaznak majd a Balatonra, és sokan keresik a szabadtéri kikapcsolódási lehetőségeket is. Az országhatáron túlra indulók pedig Zakopane, Krakkó és Torockó felé veszik az irányt.

 

A top 10 belföldi település sorában

1. a tavaly is szintén első Budapest,

2. Eger (2.),

3. Hajdúszoboszló (3.),

4. Pécs (5.),

5. Szeged (4.),

6. Debrecen (6.),

7. Gyula (8.),

8. Hévíz (7.),

9. Siófok (nincs tavalyi toplistás helye),

10. Zalakaros (10.) helyen végzett.

 

Top 10 külföldi település között

1. a tavaly szintén első Zakopane,

2. Donovaly (3.)

3. Krakkó (2.)

4. Wisła (tavaly nem érte el a toplistát)

5. Karpacz (5.)

6. Prága (9.)

7. Wrocław (4.)

8. Białka Tatrzańska (10.)

9. Varsó (-)

10. Szklarska Poręba (-) lett.

 

Top 10 turisztikai attrakció sorában

1. Miskolctapolca Barlangfürdő (2.)

2. Egri vár (1.)

3. Siklósi vár (5.)

4. Harkányi Gyógyfürdő (6.)

5. Hévízi-tó (3.)

6. Makói Hagymatikum Gyógyfürdő (-)

7. Zalakarosi Fürdő (4.)

8. Festetics-kastély (7.)

9. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő (-) és a

10. A parádsasvári üvegmanufaktúra (-) kapott helyet.

 

Szállástípusok aránya az összes foglaláson belül

1. Hotel 4-5 csillag (22%)

2. Hotel 3 csillag (20%)

3. Apartman (20%)

4. Panzió (16%)

5. Vendégház (15%)

6. Motel+egyéb (4%)

7. Hotel 2 csillag (3%)

 

A hosszú hétvégét is megérezte a vár

Mozgalmas és eseménydús hosszú hétvégén van túl a siklósi vár. A négynapos ünnep alatt több mint négyezer regisztrált látogatót jegyzett, melyből kiemelkedik húsvét első napja. Úgy látszik, kezd beérni a munka hisz vasárnap rég nem látott embertömeg volt a várban, a regisztrált 1398 vendég mellett – jegyezte meg Szentgyörgyváry Péter. A várkapitány hozzátette, a helyi lakosság is nagymértékben jelen volt, csak vasárnap több száz főről beszélünk. Nem egy siklósi jelezte, hogy ennyi embert nagyon rég vagy talán még nem is látott.